Vojtina-redivivus

Gyozz meg, hogy ami látszik, az való:
Akkor neved költo lesz, nem csaló (...) (Arany János)

a költo sose lódít:
az igazat mondd, ne csak a valódit. (József Attila)

Az írás tükör.
Belenézel, néz vissza egy ökör,
Vagy néz vissza esetleg egy bika,
Ama legszebb bikák legszebbike,
S hogy tele, vagy ürességgel tele,
Kiderül majd, csak jól bámulj bele:
Való' világ ... éggel a tetején
És benne én.
Nagyjából mégis mégsem: azt hiszem,
Inkább nem is mennék bele ilyen
AJ és JA közötti hiába-
Valóság/igazság polémiákba,
Lódít/valódit vagy való/csaló,
Mindez csak tiszta költészet vala.

Költo vagyok - mit érdekel stb.,
Concretan így nem jut eszembe. Semmi
Érdekes nem jut errol az eszembe,
K. (is) vagyok, mással, úgy lehet, szembe',
Mert verset írok, más meg nem ír verset,
És pénzt kapok érte, némi keve(r)set,
Kérdik a véleményem, és én vélek,
Tananyag lennék, noha, asszem, élek,
Megjelenik a nevem, írnak rólam,
Elismerik, úgy kell vennem, valóban,
Amit csinálok, díjakat arat,
És lehet, hogy mindez csak kirakat,
Minden hiúság, no de hát, fiúk,
Álljon elo, ki nálam nem hiúbb,
Ki magában egy másikat nem ápol,
Mikor hívják, el (nem) megy hiúságból,
S ha nem hívja kutya se már vagy még,
Ne gondolná, hogy nem lesz így elég,
Hogy semmi nem elég, nincs annyi díja
A nagyvilágnak, hogy ne volna híja.
"Vagyok", "belolem", "rólam", "énvelem",
Ez így együtt elég veszélyesen
Hübrisz-közeli helyzet, ezt tudom jól,
De rosszból a sok árt, a sok a jóból
Vagy á(rt) vagy bé(rt), attól függ. Concret' tolem,
Csak hogy elegem van vagy nincs belolem,
Mégis simán mondok ilyesmiket,
És meg se látszik rajtam, úgy lehet,
"Rólam", mondom, és te simán veszed,
Hogy így élen van tartva a beszéd,
Épp ebben a veszélyes tartományban,
Úgy jár körül, zúg, mint a villanyáram.
Magy., ha a szó "mint költorol" esik
Énrólam: gyoz az én, a szó veszít,
Nincs alku - pont ez az én legyen boldog,
V. legalább v.hogy haladjanak a dolgok,
S ha verset írok, én fogom ceruzámat
Vagy mi a bánat't.
Van külön én. Szintaxis és szavak,
Írok, s mintegy összeállítanak
- Például le van írva 5×3
Én, én magam írtam le, ha jól látom -
engem. Néha nem. Néha, egyszer-kétszer,
4× vagy 7×, ha arra nézel,
Egy mintha-rám-hasonlító alakra,
S csak az a kérdés, miért hagynám abba.
Pedig nem szoktam hozzá, hogy mi van,

Olykor csak nézek, mint a filmszínház,
Megfordulok és bámulok felém,
Hogy mirol is van szó, ki az az én,
Azt, hogy mi ez a boldog-oktalan,
Ez a legbiztosabb bizonytalan,
E legváratlanabbul feltöro,
Magát mintegy letiltó nagy ero,
Ez a visszafogandó-foghatatlan
Vak örömérzés, boldogság-katlan.
Na jó, ez nyilván túl sok. Olykor rátér,
- Mert van az én egy "lélektelen fráter"?
(Anyukám fordulatja) - valami
Gép, alig-bírható, nem-hallani,
Bennem
A versgyártásra. Beüzemeltem.
(Mind mi' szép, ám most az én lelkes Egy
Aludni megy.)

Írással
Kapcsolatos kijelentéseket
Kello reflexióval akárki tehet.
Nem tudom, hogy' kell. Ez egy kijelento
Mondat, némiképpen alulra fentro',
Nem tudom és teszem, és nem hiszem,
Hogy nem a legmegnyugtatóbb üzem,
Így legalább már (nem?) tudsz ezt meg azt,
Egyfajta bázis, itt nyugton maradsz,
Nonumque prematur, kiülöd végig,
Ülsz in annum 9(×9) évig,
Vagy nyugodtan kitörsz. Vagy izgatott'.
Magad vagy ott.
Így bárkit felcserélhetsz bárki mással.
(Hát, rendben, kicsit pszichologizáltam
Itten. Ezt is, mint bármit általában,
Aranytól vettem, majdnem egy-az-egyben.
Hallgatni A. Vegyél Aranyt direktben.)

Sohasem gondoltam, hogy nem lehet
Rendes kérdésre rendes felelet,
Azt, hogy az igazság majd elvakít,
Hogy én mondom meg neked a tutit.
Olvastam szintúgy pár száz kötetet,
Egy pár száz Legvidámabb Nem Lehet-t,
Meg csak nem rontott. Lehet, zöld vala,
Olyas itt-a-vége-fuss-el-vele-
Szeru darab, de jól mulattató,
Prímán mulatsz, ha nem vagy túl tahó.
Aranytól, lehet, vártak mindenfélét,
Költo-leány-bor, elejét, a végét,
Szerelem... rég volt, úgymond. Ennyi éves
(44),
Hát nem sok pinát nyalt, akármi édes
Emlék,
Nem oly szagú volt, mint a nyomdafesték.
De a haza... na jó. A te hazád
Meg az én hazám is: apánk faszát,
S egyéb hason' gyöngédséget nekünk,
Kik hont ma is ordítva szeretünk,
Ki a hazáról mond, mondja, nagyot, sokat:
Csak rajta! Nem hiába kurjogat,
Kertitörpék ugrándoznak csak rajta,
És bírja aki marja,
Hazudoznak, visítnak, mint az állat,
Hogy összegyul a nyálad.

Állok a Dunánál. Csak kitalálom.
József A. s Arany után nem nagy álom.
Állok (legyen: ülök) a pesti rakpart
Lépcsojén. Halott víz. Minden hal meghalt,
A folyó vasszagú, vas és olajfolt,
Benzinszag: ez most ez. Egykor olyan volt,
Felleg s hegy által a menny kékje csorba,
A nap most szállt le a városmajorba;
Büszkén a Gellért hordja bársonyát,
S fején, mint gondot - idézzem tovább?
Alant a zölden tiszta nagy folyam,
Smaradg tó - túlzol, kisöreg -, olyan,
Nem legyintette szello s fecske szárnya,
Mélyén lüktetett forradalmas árja,
Felszíne tükör, és abban, miképp
Vacak tévén rossz minoségu kép,
Mállott, szétlott, összekent házfalak,
Az utcán por. Emberek, nem vadak
Satöbbi. Zúg az autók egybenott
Sora: erosebb, gyorsabb, meglepobb.
De ne lepodj meg. Gyengülj le. Csak lassan.
Nyugodtan engedd, hogy az egész hasson.
És írj le 1 szót. Írd eleve át,
És hajítsd ki valahány harmadát,
Ha írsz, javítsd át, húzd át, írd fel újra.
Szívig érjen. Hagyd, hogy a szíved szúrja,
Belülrol ki. Valahogy átmegy rajtad,
Ha el nem felejted. Ha el nem rejted.

(2003. november 25-26.)