Tiszteét Szerkesztőség!

Tisztelt Szerkesztoség!

Mindenekelott és fölött, elnézést kérek P. Szucs Juliannától, hogy tévesen írtam a nevét. Nem szép, a név szent, úriember ilyet nem csinál (Kedves Szerkesztok!, ÉS, 2003/37.). Ilyet sem, mert, sok egyéb mellett, no még egyszer, úgy lesz kétszer: az 1983 után Mozgó Világ címet bitorló publikációs fórumot sem veszi igénybe. Bezony, szerintem ez ilyen egyszeru: kissé kategorikus beosztás, elismerem, ámde igen udvarias, mondhatnám gyengéd. Mondhatnám, hogy van még - most csak ún. szépírókról beszélek, újságírók más mese - a Tandori, léteznek késon születettek, gyanútlan nemtudomkák, és akadnak sértodöttek, no de: a Tandori az Tandori (az Tandori stb.), a késon született érdeklodjön, nemtudomka tudjon, sértodésre pedig túlzottan is sok ok akad mindig. Nagyon nem szívesen írom ezt, ne higgye senki, hogy szórakoztat. Higgyék el, ráadásul még izgulok is, sot szorongok, mert tudom, sok embert bántok vele, olyanokat is, akiknek az írásait szeretem. Olyanokat is, akiket szeretek, szóval mindenképp rossz az egész. Ami a kollaborálást illeti, errol egykor, ezer éve, 1989 márciusában írtam valamit: Egyszóval a turhetetlent turtük el. Nem kellett volna, de már mindegy, így volt. Egyáltalán nem mindegy. Nem, mert nem tud magán olyan kis részletet kimutatni, ami ne volna meggyötörve-törve, lelke minden porcikája annak, aki egy totális rendszerben élt. Vagy ezt már említettem? Csak a tudomásulvételig. Mert jobb tudomásul venni, mint nem venni, és mindjárt rátérek arra, ebbol mi következik. Rá is térek. Az következik, hogy jól tennénk, ha befognánk kissé a szánkat. Azt a kiszes-nemkiszes, paarttag-nempaarttag, legalább-egyszer megalkuvót. Nem egyszer. Ha itt éltél ugyanis, mert önként végül, akár pillanatokig; ha elvtársnak kellett szólítanod valakit csak egyszer is, meggyozodésbol vagy jobb meggyozodésed ellenére; ha kérvényeztél vagy elfogadtál bármit attól, a fennállótól, a létezotol, akkor, s ez szerény javaslatom, halkítsd le sürgosen magad, kedves magyarok. Aki pedig még idejében kiment ebbol az országból, az nem érdem, csak valami szerencsétlen szerencse, de most nem róluk van szó, hanem rólunk, komcsikról. (Müncheni levél, olvassa el, akinek van hozzá érkezése Napos terület c. könyvemben [Bp. Pesti Szalon, 1990] vagy a Rom. A szovjetónió története [Jelenkor, Pécs, 2000] függelékében.)

Na már most. Ha ténykérdés is, hogy puszta jelenlétünkkel valamennyien fönntartottuk a "rendszert", beleértve a nagyimat, aki nemigen értette, mi van, Józsi bácsit, aki szimpla csapattiszként egyszer csak Kistarcsán találta magát, '56-ban mégsem lépett le, mert, azt hiszem, o sem értett semmit, meg saját óvodás magamat is, aki ezt-azt mégis kapiskáltam, azért nehogymár ne lennének különbségek! Elvtikéim!

Foleg pedig: nehogy már ezt nekem kelljen megmondanom helyettük! Nehogy már nem nekik kellett volna legalább egy halk pardont elrebegniük!

Mindezt egyébként mérhetetlenül unom. Ha nem bosszantanak föl, nem ily arcátlanok, úttöro becsszavamra eszembe nem jut. Ha kibírja, és hallgat P. Szucs Julianna, el van felejtve. Persze miért hallgatna.

Miért ne arcátlankodjanak. Miért kérnének bocsánatot, így, benne folyvást a tutiban. Nem kérnek, hanem fölháborodnak, és ez a bolsesztvo, mer' mi más.

Hogy mi bolsi, azt amúgy nem bírnád megmondani, mégis, ha egyet lapozol az ÉS 2003/37-es számában, P. Szucs Julianna 16 sora prímán demonstrálja. Így ír: "elismeri [mármint én], hogy jó lapot csinálok [mármint o]." Egyedül csinálta volna? Ezt írtam róla: de o is ezt írja magáról? És hogy én ezt elismerem, úgymond. Na most én nem ismerek el, hanem megállapítok, és nem hiszem, hogy ne tudná, aki leírta, hogy ez micsoda különbség. Tudja és teszi, na ez a bolsi. Mozgalmi Világ: ez volt glosszám címe, P. Szucs Julianna egyébként "nem tudta helyesen leírni."

Csak vicceltem. "qkorelly nem tudta helyesen leírni a nevemet", így P. Szucs Julianna, o azonban nem viccel: pontosan tudja, mi a különbség a nem tudta helyesen leírni a nevemet és a nem tudta helyesen a nevemet között. Tudja, de stb., na ez a bolsi, mer' stb.

Mellesleg ha négyet lapozol az ÉS 2003/37-es számában, egy Felhívás címu felhívás aláírói közt találsz egy bizonyos P. Szucs Júliát. Most akkor o vagy ki a csoda, vagy pechje van, vagy nem tudta helyesen leírni a nevét.

Aki pedig, ezúttal legalább saját nevét helyesen leírva, csatlakozik a Felhívás címu felhíváshoz:

Kukorelly Endre