Sto gyelaty

Megnyitó

Győzikesó mint olyan: de milyen?
Tiszta szubjektum az egész. (Vass Dóri, szekszárdi főiskolás)

Aki ad magára, minimum legyint. Adsz magadra, akkor enyhén felhúzogatott szemöldökkel fejrázol, onnan tudod, hogy adsz magadra, hogy némiképp szem-fölfele-forgatsz, és nem túl hevesen, de kétségbeesel. Sóhajtasz vagy szörnyülködsz, sírsz-nevetsz vérmérséklet szerint, a Győzikesó példa, sőt vég-metafora. Wégromlás, Wégzet, Wégitélet, vé-vé-vé, pont. Pusztulás.

Kész.

Ez Kész, Ennek Annyi, padló, pince, mélygarázs. Pokol. Tudod, kispajtás, mi az, hogy szent borzongás, látod, érzed is magadon?, na ez az. Akkor meg miért nézed?

Vagy nem vagy te kispajtás, és nincs is tévéd? Csak látod, mert/hogy mindenki nézi, és muszáj megnézned, amit rajtad kívül mindenki néz, hogy képbe legyél? És/de számodra elég egyetlen pillantás a mindentudáshoz? Ezeket nagyjából magamnak mondom, én igazán intakt vagyok, percekkel ezelőtt értesültem arról is, hogy hétfőnként adják, nem néztem még GyőSót.

Noha láttam.

Azt, hogy terpeszkedik egy nagyhangú, kedvesbunkó, palóc cigánylegény a kurvára nagy, bekamerázott luxusverdájában, mellette helyes kis nagyszájú, végtelen egyszerű neje, veszekednek vagy mi, nem veszekednek, csak kajabá'nak, így kommunikálnak mindközönségesen, elvannak egymással cigánymód, ezt néztem. Vagyis láttam, mert nézte a franc. Iszonyú tömegek bámulják őket amúgy, én összvissz 3 és fél percig, igaz, akkor valóságosan bámultam. Van bevetve két zűrös kislányka is, szokásosan cuki változatok, a nagyobbik kövérke-de-kinövi, a pici folyvást csokifajtákat kajol, legédesebben a stáb és/vagy a Jóisten által összemaszatolva, majd kikövéredik, aztán kinövi ő is. Meg hogy dzsal kifelé Győzike a kurvára nagy, bekamerázott luxusverdájával egy agyonpusztult romatelepre, és mindenféle flancos, tökre fölösleges ajeszokat osztogat az ezen korántsem meglepődő purdéknak, ezt nézi a nép, úgy ikszmillióan, de miért?

Bekapcsolják a tévéjüket. Miért jut eszükbe?

Eszébe nem jutna nézni bárkinek, hogy bárki az égvilágon tapétázza a lakását, és akkor ikszmillió másikkal együtt azt figyeli, hogy a Győző tapétáz, és rosszul tapétáz, mert ferde, és szentségel, hogy nem jön össze a mintázat, és a neje hazajön és nevetgél. Nézi, hogy egy csúnyán beszélő csúnya fickó csúnya tapétával csúnyán tapétáz, és nyomatja, hogy apám, begolyóznak a cigányok a pénztől! Hogy baszd meg, ennyire nulla-ízlés, ezeknél véletlenül se stimmel semmi, állat, nem?, és a legvégén majd az lesz, figyeljed meg, hogy sétál a Győzi mondjuk a Vatikánba', és nem arra jön épp véletlenül a pápa?, és akkor heló-heló Győző fiam!, te lennél az?, ja, én hát, ki más, mé', csak nem te vagy itten a pápabácsi? Meg hogy általánosba' cigánygyerekekkel kellett együtt ülnöm a padban, és nyomba' elkaptam tőlük a tetűt. Jó ez?

Nekem nem. Szerintem verseket olvassanak a tévében. Operát közvetítsenek. Festőket és balettpatkányokat hívjanak beszélgetni, építészek lakását mutogassák, színészek és karnagyok kocsiját kamerázzák föl, szórakozzon azon a közönség. Akkor azon szórakoznának, mert azon szórakozunk, amit adnak, emlékezz bátran vissza, mi mindenen bírtál szórakozni a pre-kereskedelmi tévé-korszakban. Az (a vércinikus vélemény), hogy a lakosság (= a hülyék) azt eszi, amit kap, az ízlik neki, amivel beetetik, stimmel is, meg nem is, íz és ízlés egymás feltételei, ezzel nincs semmi elintézve.

Mást is adnak, mással is etetve vagy, mégsem mindent eszel, és ugye pont az a kérdés, hogy mit miért.

Mikor miből mennyit. És meddig. Valamit ez eltalál. Telibe trafál. Megkérdeztem pár tanítványomat, egy - jelentsen ez bármit - kommunikáció szakos szemináriumi csoportot, szerintük miért nézi bárki Győzikééket, tehát akkor: Gazdag Péter nem tudja. Közös téma, szólnak egymásnak a boltban, hogy ez meg ez van, látta-e, szomszéd. Szólnak egymáshoz legalább. Keresztény Ákos anyukája azért kíváncsi a valóságsókra, mert kíváncsi mások életére, és ez valóság is, só is, és mások élete. Az apja viszont lezöttyen, és öt perc alatt bealszik. Csizmadia Eszter szerint egyre lejjebb nyomják a műsorok színvonalát, a társaságok egymást "kényszerítik" lefelé, mélymerülésverseny a feneketlen tóba. Baltás Klaudia csak a gyerekes részeknél néz oda, amikor a csokimaszat Virágot mutatják, mert az bűbáj, noha tény, hogy a Győzőék is épp elég gyereke(se)k. Azért nézi a jónép, mivel így folyik az élet. És tényleg így folyik az élet, vagy: szerintük tényleg így folyik az élet, és akkor így is folyik. Vaszari Dóra azért nézi, vagyis nem ő, hanem iksz meg ipszilon, mert hogy jé, náluk is léteznek, hálisten, hülyébbek. Önbizalompótlásból. Dömötör Viola Kifli szerint a tévézés redukálódott a kereskedelmi csatornákra. Lehető legkönnyebben emészthető műsorokat nyomatnak, hazatámolyog a tag hullafáradtan a rabszolgamelójából, és a maradék energiájával (azért valamelyest mégis) kíváncsi a valóságra, só-formán elővezetve. Szekeres Kinga szerint rosszindulatból nézik, hogy legyen mit leszólni, közben meg tudják jól, hogy ezek csak a kamerának csinálják a fesztivált a zsuga miatt. Hürkecz Zoltán Zola: a valóságsótól gyorsa(bba)n alakul ki a függőség. Mint bármitől, pedig bármitől is gyorsan kialakul. Szereti/nem szereti, várja, mert már függ. Plusz romák, hogy ugye szerencsétlen romák nyomorognak, ezek meg, tessék. A cigányok szerint amúgy Győző a cigányok szégyene satöbbi, eleve sincs jó sajtójuk, ez méginkább lejáratja őket. Ami a hatást illeti, nem bírja megúszni a műsor némi cigányozás nélkül. Gyöngyösi Dóra nem, viszont mindenki más a másik intimszférájára kíváncsi, kukkolnak, aztán összehasonlítgatják a magukéval. Vas Juli szerint a pénzről szól az egész. Ő nem látott egyet se, viszont az unokanővére, aki amúgy értelmes csaj, még videóra is fölveszi. Barka Beatrix szerint egyszerűen szükséges valami közös, szórakoztató pletykatéma, vitaforrás, és az valahogy megképződik. És ez mind stimmel. Mindez stimmel: valami, valahogy, valamiért, ám pont az volna a kérdés, hogy mit, hogyan és miért. Hogy nem arról van szó, nem egyszerűen azért nézik, hallgatják, olvassák a bulvárban, amiért mások Shakespeare-t néznek, Schubertet hallgatnak és Nietzschét olvasnak? Nem a jót nézik és a rosszat, nem túl jón és rosszon néznek?

Nem a halál ellen nézik?

Megtudni valamit abból, milyen is az élet, hogyan kéne élni? Hogy kell meghalni, létezik-e fontos és nem fontos, nemes/nemtelen, igaz/hamis, szép/csúf, becsületes/becstelen, mi az, hogy szeretet, és mi a gyűlölet, gyengédség és agresszió? Nem azért nézik-e, hogy kibírják? Kibírjanak másokat, kibírják saját magukat, hogy elejétől végéig kibírják? Sto gyéláty?, magyarán mit van mit tenni, mi ez az egész, és mit kezdjek vele, hogyan csináljam? Hogy mi van?, mi a létezés, mi a létező, mi teendő? Tiszta szubjektum. Csak kérdések amúgy, egész pontosan: csupa kérdőmondat. Mi-mi-mi-mi-mi-mi-mi, mi mozog a zöldleveles bokorban. Azt gondoltad, hogy egy róka meg egy nyúl? Se nem róka, se nem nyúl.

(Elhangzott 2005. november 22-én a Mucius Galériában [Budapest, V. Október 6. utca 3.], Fischer Judit, Gazdag Ágnes, Horváth Éva Monika, Naomi Devil, Gábriel Anja, Schumy Éva, Szuharevszki Mihály, Nagy Andrea, Palkó Tibor, Rizmayer Péter, Tóth József, Zsenia Buzukova, Rabóczky Judit Bulvár című csoportos kiállításán.)