RomA komonizmus története

CCCP hatalmas futurista övezet
konzerv
egyrészt archaikus, másrészt elpusztította, lezüllesztette a közösséget
a rom konzervál, aki itt él, magára veszi és elszenvedi ennek az egész képtelenségnek a terhét,
mégis valahogy elvan az időtlenségben
csend, rom, gogoli, állati pofák között, a civilizációk nyomai között
ez a katasztrófa a valóság, az áldozatok és a természet kegyelmi színtere
a suliban teli volt aggatva a fal pionírhősök képeivel, szentként tiszteltük őket, mert képesek
voltak megölni anyjukat, apjukat, ha azok nem hittek a forradalomban
iszonyú proli volt az egész, annak minden borzalmával és mélységével
Bresztben egy osztálykiránduláson megnéztem ezeknek a proligyerekeknek az emlékművét,
tél volt, kurva hideg, egy sötét barlangban a rácsra kötve piros nyakkendők, unheimlich
sok kis szív dobog, piros szín a jeges télben, a vasak között
már akkor kis esztéta voltam
Moszkvában megnéztük a halott Lenint, Kijevben a papok múmiáit, tiszta nekrofilia, erről jut
eszembe, hogy Szokurov filmjeiben ez alaptéma, meg hogy Szorokin Kékhájában Sztalin és
Hruscsov basznak
jó lett volna megőrizni azt a sok iskolai fogalmazványt, paradicsommá változtatjuk a
Szaharát, Lenin szerette a pirogot, szeretett korcsolyázni, a gonosz nyugat fenyeget minket,
le akarnak atombombázni, repül a kommunizmus kékmadara
voltam pionírtáborokban, Vlagyivosztokban, Odesszában, a Krímben, és rengeteg sztori jut
eszembe, de fáradt vagyok és te biztos unod
nem unod?
nézd meg Germantól a Hrusztaljov, a kocsimat! című alapfilmet
nem tudom, hogy jó vagy rossz volt CCCP-tagnak lenni, konkrétan engem nem is érdekelt
jó volt az anarchia, a káosz, az erősebb élet, igazi tél, zsigerek
kilencvenegyben és kilencvenkettőben olyan káosz volt, azt hittem itt a vég
egyetemista voltam, kaja semmi, mindenki részeg, nem volt villany, a szobánk ablakából egy
sötét dombra láttam, állandóan füstölgött a szemét
a konyhában nagy lánggal égett a gáz, de senki nem főzött
erről jut eszembe, hogy Belgorodban egy táborban orosz gyerekek elégették a
pionírnyakkendőiket nyolcvanötben
a tábort erdő vette körül, nem mertünk odamenni, mert élt ott egy mutogatós bácsi
lesétáltunk a faluba, semmi nem volt, az emberek a kapuban ültek egész nap, köpködték a
szotyit
irtó kedvesek voltak, de mi hátráltunk, mármint mi, kárpátaljaiak
volt az egészben valami zsigerekig hatóan fontos, mert szar volt minden, mégis nagyon
sírtunk, amikor eljöttünk, tiszta misztérium
a kollégiumban éjszaka kezdődött az élet, mindenki olyan bábszerű volt, elvolt magában, egy
srác, emlékszem, órákig állt a folyosói neoncső alatt, és apró kövekkel dobálta, amíg a fehér
üvegek apró darabokban le nem estek
folyton betörték az ajtókat, az ablakokat, de nem vittek el semmit
aztán elmúlt
mások, nálam idősebbek, egész eposzt tudnának írni a legdurvább sztorikból, én azért nem
voltam benne a sűrűjében és nem is vagyok jó megfigyelő
most Beregovóban vagyok, a titkárnő itt csámcsog mellettem
hatévesen a suliban rajzórán alkottam egy sokfejű lényt, hüllőt vagy sárkányt, megmutattam a
tanárnyanyának, mondtam neki, hogy ez isten
a néni nagyon feszült lett, csodálkozott, hogy hol hallhattam ezt a szót, nagyon leszidott
én sem értem, otthon csak rókarudival ijesztgettek
amúgy volt nálunk karácsony meg minden, de a suliban titkolni kellett, Istenről ennyit
egy időben lehetetlen volt kenyeret kapni, a nyolcvanas években, már dél körül beálltam a
sorba, ott játszottunk délután négyig, gyerek voltam
sokszor csak késő este jött a nagy, sötétzöld teherautó a kenyérrel, akkor felbomlott a sor,
mindenki előrerohant, kezdődött az ordítozás
a nyomakodás, így neveztük
ha nem voltál elég ügyes, például elájultál a nagytestű felnőttek meleg szorításától, vagy
kiestél, nem tudtál visszafurakodni
alig tudtam visszafurakodni
vagy úgy odabaszott valaki, hogy ordítva rohantam haza, de ez ritka volt, mindig kibírtam
vagy már a célnál voltam, de volt egy vasrúd, odaszorítottak a vashoz, elhánytam magam
besötétedett, mire hazaértem, a kenyér csirizes okádék, kényeskedni nem lehetett
az ungvári kolesz portájánál is volt vasrúd, vasforgó, ezen keresztül juthattál be a szállóba,
szóval ezt a vasat a portásnő, egy nagydarab, vörös, aranyfogas elmebeteg, régen börtönőr,
meg a bajuszos barátnője, leszbikus, alkoholista szadisták, gyakran viccből visszanyomták,
bele a hasamba, és röhögtek, ezt élvezték
élvezték a leépülést, mámor volt nekik
az egyetemi tanárok buta gorillák, alkoholisták, pszichopaták, mindenki büdös, sötétített

szemüveget hordanak, villogtatják az aranyfogukat, miközben orosz módra feléneklik a
tananyagot
Gomerrrrr, mondja egy nőimitátor tanár, mármint Homérosz
elnyújtja, felénekli
ilyenkor olvastam, vagy írtam a füzetembe, állat, pisa szar, fing
állat
állat
és volt vasgyűjtés, rengeteg vasat hordtunk össze az iskolaudvaron, mindenfélét
összehordtunk, csak a csapat legyen az első
egész nap szedtük a vasakat, toltuk a talicskát
a tornaszerek is vasból készültek, az egyik rudat magasra rakták, addig csüngtem rajta, míg
leestem
irtó magasról, nagyon megütöttem a hátam
egyedül voltam az iskolaudvaron, féltem elmondani otthon, mert mindig erősnek kellett lenni,
nem lehetett nyafogni
mert CCCP kemény hely, nincs nyafkázás
gyalogolni kell, tűrni az időjárást, a hülye sportruháikat, vasat emelni, inni, szarokat enni,
nézni az állati pofákat a hivatalokban
a vonatállomás messze van, mondjuk hajnalban indulok, tél van, még nem fázom, mindent
belep a hó, visszhangoznak a lépteim, mert mocsaras a föld, és teljesen magam vagyok
a vonatállomás gigantikus, huzatos épület, semmi közvetlenség, teljesen kihalt
pusztota
semmi
Csapajev és a Semmi
a nagy, zöld cserépkályhának dőlök, kint varjak, a vonat zsúfolt, állok a két vagon között,
szorosan másokkal
ablak nincs, csak vasajtó
egyszer egy csajnak odazárták a fejét, én meg elájultam
na, már egész sokan vagyunk itt, nem tudok így írni
konkrétan én, habár azt hittem, hogy ez azért mégiscsak oké valahogy, lázadtam, de csupán
alkati okokból
magamban mindig azt mondtam, hogy pisa, kaka, hányás, fing, és összefirkáltam a hősök
képeit a könyvekben
amúgy csodálatos házban laktunk, diófa bútorok, koncertzongora, perzsaszőnyegek, elég jó
festmények, szuper könyvek, semmi szovjet cuccunk nem volt
anyám úricsaj, mégis természetesnek vették, hogy a kommunizmus az egyedül lehetséges
realitás, nem értem
biztos hülyék voltak
ma veszek magamnak egy fekete körülprémes sapkát, és hozzá csillogó fehér fülbevalót