RomA komonizmus története

(1)
reszort: ~ok szerint osztják meg a munkát. (Bassa Endre-Kukk Györgyné: Pártépítési kisszótár.
Budapest, Kossuth, 1973)

Mindenki a maga filmjét forgatja. Ugyanabból az anyagból. Húsvéti locsolás hétéves koromban című film, fekete-fehér, némileg esős. Az úttörő tagkönyvem, fakultpiros. Vagy kék. Társadalmi munka a Nyírségben, egyetemista lányokkal tördelek a kukoricásban. A szomszéd házbeli hülye nő, himbálózó necc-szatyorral az Izabella utcában, ahogy kanyarodik be a Szondyról. Karácsony, család, a vitéz rokonaim, németórák a keresztanyámnál. Karácsonyi neszezés. Egyszer, ez is karácsony körül történt, a Lapkiadó Vállalat erkélyéről lezuhant a vörös zászló, és agyonütött egy fiút. Nyári szombat délután jött ki apám a telkünkre, vártuk a szentistvántelepi HÉV megállójában a húgommal. A budapestszagú aktatáskájában két tábla csoki. Várom a többieket a délutáni, alig csökkenő melegben, felmászom a focipálya melletti egyik cseresznyefára. Futok az új tornacipőmben, töri a lábam. Kű Lajos vezeti a labdát, és amikor felrúgják, kibillentik, vagy ez jut eszébe, hatalmasat esik. Saját mozi, szereplők, azok szerepelnek, akiket meg tudok jegyezni.

1997. október 1-jén tekintési kérelmet nyújtottam Be egy saját maga által Történeti Hivatalnak becézett intézményhez. Ott összefutottam Ungváry Rudolffal, aznap ketten nyújtottunk be. Üldögéltünk a váróban, meglepően zavarban voltunk. Ez a hivatal bír jogosítvánnyal arra, hogy a velem foglalkozó titkosszolgálati följelentések ügyében kutakodjon, és számomra kiadja.

Szóval odamentem. A Belügyminisztérium épületében székelnek, a József Attila utcában1, már ez kisebbfajta vicc, pont József Attila, mintha hülyéskednének, "Számon tarthatják, mit telefonoztam / s mikor, miért, kinek. / Aktába írják" 2 satöbbi. Kedves hölgy fölvette az adatokat, aztán hazamentem. Másfél hónap múlva értesítést kapok, megkezdett kutatás és szíves türelmét kérjük. 1998. február 20-án újabb levél, eredménnyel jártak, a "fellelt iratok azonban "Szigorúan titkos", illetve "Titkos" minősítésűek, ezért betekintés előtt előzetes titokszakértői véleményezésre kell azokat felterjeszteni." Mi a szösz, titokszakértő, ilyen veszélyes vagyok, csak nem kémkedtem esetleg? Nehogy már titokban én döntöttem volna! És újabb szíves türelmem mellett még a megértésemben is bíznak.

Hát, szíves türelem, az van. De megértés? Mégis, mit értsek meg? Hogy - végiggondolni sincs kedvem - jelentgetnek rólam, azt megtalálják, de nem adják ide azonnal, hanem hónapokig szarakodnak azon, hogy titok-e vagy nem. Előttem titok, amit rólam jelentgetnek, ők tudhatják, és én nem? Mert, ugye, a feljelentő kibaszott személyiségi jogai a feljelentettel szemben.

December tizedikéig türelmeskedtem, akkor, nem tudom, miért pont akkor, megint bementem. Kedves hölgy kezdi újra, titokvédelem satöbbi, a feloldás időbe telik, értsem meg, oda van írva, mire azt találtam mondani, nem volt előre elhatározva, hogy oké, oldják föl vagy meg, addig ide leülök, és kivárom. Hoztam magammal szalámis zsömlét és olvasnivalót. Voltak székek is. Erre mérsékelten riadt telefonok, végül is az történt, hogy ugyan nem adják ide a fénymásolatokat, viszont betekinthetek.

Betekintettem. Semmi elementáris, nem döntöttem meg a rendszert, piti följelentgetések irodalmi ügyekben, milyen műsorokat szerkesztek, miről ellenzéki beállítottságú beszélek az isaszegi könyvtárban, mikről beszélgetünk a Művelődési Minisztériummal szembeni Borsodi Sörözőben, tárgyalás végeztével, nyolc-tíz roppant jelentéktelen3, szigorúan titkos ügy4. Följelentők neve kipemzlizve. Kikalkulálható a pemzlizés hosszából.

Jött később még néhány kisebb paksaméta, elküldték a dossziém fedőlapját, az állt rajta, hogy LIDI.

Az lennék én. Hogy miért pont Lidi, arra nem én jöttem rá,5 pedig költőiségében is roppant egyszerű megoldás: Kukorelli Bandi, apró átírással. Lírai, kollégát alkalmazhattak, kis szeretet is van benne, gondolom. Ugye, hogy van, nem igaz, hogy nincs! Hogy mikor lesz elég ok, / előkotorni azt a kartotékot?, soha, világos, mulatságosan idejét múlta a dolog. Egy valami azonban nem múlt el, méghozzá megmondom, mi nem múlt el, a komonizmus nem múlt el. Megjegyzem, anélkül, hogy ezzel kapcsolatban a jövőről bármi elképzelésem lenne.

Amíg nem derül ki, nem mondják meg, hogy kik jelentgettek, nem állítják elő azokat, akik följelentéseket tettek, nem állnak elő ők maguk, nem hangoznak el legalább elnézést kérő szavak, addig ez nekem még bőven a szovjetónió. Óh, én nem így képzeltem el a rendet, na igen, bár olyan nagyon azért nem képzelegtem.

(2)
Kedves elvtársak! Rá kívánok térni
az irodalom pártirányításának
a fő kérdésére. (Horváth Márton6)

Kilencszáznyolcvanötben kaptam Móricz Zsigmond-ösztöndíjat. Nem vettem át.7

Kínos körülmények között. Kínos helyzet, kínzó, nem szívesen emlékszem vissza, ezért igyekszem visszaemlékezni.

Már amennyire bírok (annyira nem), ezer évvel ezelőtti ügyek. Mintha tegnap történt volna, mondanám, ha tegnap történt volna. Olyan tegnap, amire alig emlékszem. A kínosságra emlékszem. Nagyjából.

Harminchárom éves voltam, a könyvem legjobb elsőkötet-díjat kapott, tízezer forinttal járt. Az Írószövetségben tartották az ünnepi körülményt, Cseres Tibor markomba nyomott egy Bölöni Györgyöt ábrázoló plecsnit, iszonyú öreg volt. Mármint a Cseres, bár mondhatnám úgy is, én voltam fiatal, csakhogy ez nem stimmel, bő egy évem volt hátra a fiatal írók között. Bő egy éve voltam mindössze a József Attila Kör tagja, mégis, így alakult, beválasztottak a vezetőségbe, nálam jóval régibb motorosok közé, ha azt mondom, az újabbakat képviseletem, hülyén veszi ki magát a mai helyzetből nézve, ahol normálisan húszévesek az újak. De akkor nem ma van, akkor akkor volt. Ma van ma, ezt a legnehezebb tudomásul venni.

Nehéz tudomásul vennie annak, aki olvassa, ezt onnan gondolom, hogy nekem is nehezen megy. Például akkor úgynevezett politizáltunk, a Kör gyűlései inkább politikai gyűlések voltak, az elnökségik főként, Elek Istvánt, Tamás Gáspár Miklóst, Szilágyi Sacit, Csengeyt nemigen érdekelte más. Hogy mi más?

Hát az irodalom.

Nak az ő dolgai, a költészet maga, vagy hogy mondjam. Ha nem bírsz mást, mint eldalolni saját ezed-azod, akkor félreértetted a helyzetet, Misimókus, ez volt a paradigma, és én, lehet, hogy naivan hangzik, magamtól nem efelé mozdultam volna. De nem magad vagy, nem magad mozdulsz. Ugyanakkor meg kit nem ragadott volna el a politikai hevület? Ráadásul pályáztam Móricz Zsigmond-ösztöndíjra, van két levélmásolatom, megírtam az illetékeseknek, hogy nem veszem át a Móricz-ösztöndíjat. Ugyanis nem vettem át.

Előkerült mindenféle más irat is, például - három verzióban - egy NAPI OPERATÍV INFORMÁCIÓS JELENTÉS 1986. augusztus 29-i keltezéssel, a Történeti Hivatal küldte. Vicces szöveg: "9./ A JAK vezetőinek egy csoportja - CSENGEI DÉNES, GARACZI LÁSZLÓ, KŐRÖSSI P. JÓZSEF, K. E. ÉS MÁNYOKI ENDRE f. hó 19-én különmegbeszélést tartott, és megfogalmazott egy levéltervezetet, amelyet a teljes vezetőség jóváhagyása után Berecz János és Bányász Rezső elvtársaknak akarnak elküldeni. A beadványtervezet az alábbiakat tartalmazza: "A József Attila Kör vezetősége döntő elhatározások előtt áll. Mielőtt azonban a számunkra elkerülhetetlennek tetsző lépéseket megtennénk, tárgyalni kívánunk Önnel. Kérjük, jelöljön meg egy közeli időpontot, amikor képviselőinket fogadni tudja." Aláírás: Vagyoczky Béla r.ezredes titkárságvezető". Csengey i-vel.

A másik iraton eigner györgy r. alezredes aláírása, nevek csupa kisbetűvel, biztos bekrepált az írógépük. Annyi az eltérés, hogy hozzáfűzi, a dolog "mányoki endre lakásán" történt. A harmadik Szekszárdon keletkezett, 1986. augusztus 28-án, "Havasi Zoltán" kézírása. Megnéztem a naplómban, mik voltak: "Délelőtt vacakolok, kitöltöm a vízumkérő lapokat [Liège-be készültem egy költőfesztiválra], a Művmin-ben leadom, a Moszkva téren találkozunk Kőrössi P. Jóskával és Garaczi Lacival, autóval [egyszerűen nem emlékszem, kinek az autója] Érdre, irodalmi kupaktanács. Mi hárman plusz Mányoki és Csengey. Itt vagyunk hétig. Abban maradtunk, hogy elküldjük a ma fogalmazott levelet Berecznek és Bányásznak: a JAK döntő elhatározás előtt áll, addig is tárgyalni kívánunk. Magnófelvétel is készült a beszélgetésünkről. [Nocsak, ezt meghallgatnám! Érdre sem emlékeztem, most már rémlik.] 8 körül érek haza Garaczival [ezek szerint az ő kocsiján mentünk], itt van már Györe, átnézzük az anyagot [az Újhold-Évkönybe szánt írások, mi szerkesztettük a fiataloknak szánt Mozaik-rovatot], megyünk Nemes Nagy Ágnes lakására", abbahagyom. Beleolvasok az előző napba, innen is legyen két mondat: "Este átsétáltunk Eörsihez, Ginsberg tiszteletére buli van, Vig Mihályék gitározgatnak." Szóval ez folyt.

Négyen voltunk Érden. Ki dobta föl a többit?8

Mindegy. Valami pitiáner pavlikmorozov.9 Nem erről akartam írni, hanem arról, hogy nem vettem át a Móricz-ösztöndíjat. Az történt, hogy a minisztérium, konkrétan Tóth Dezső min.helyettes belenyúlt a kuratórium döntésébe, megváltoztatta, a JAK elnöksége tiltakozott, én meg - Csordással együtt, szintén elnökségi tag - egyszerre abba helyzetbe kerültem, baromi jó, hogy bojkottálunk.

Egyébként fél-ösztöndíjat kaptam volna, erről is a naplómból értesülök. 1985. február 5. kedd: "Nyugi van, ahhoz képest. És akkor hív Csordás, jön Pécsről, mégis elfogadja a Móriczot. Felugrik a Szondyba, úgy tudja, hogy az ösztöndíj-bizottság jóváhagyta a döntést [magyarán elfogadta a változtatást]. Közben telefonált Czakó Gábor, nézzek be a Négy Évszakba, talán fölvesznek. [Mik vannak, erre egyáltalán nem emlékszem, ez mind egy nap alatt történt. Egy évben! Egy évezred!] Megkeresem a szerkesztőséget a Belgrád rakparton, beszélgetünk, Abody Béla, Kuczka Péter, Banga Feri, írok önéletrajzot, és rohanás a Minisztériumba. Ott aztán, nagyon durva, kiderül, mégsem fogadták el a Tóthék változtatgatásait, és akkor mi sem az ösztöndíjat. Csordást - gondolom párt-alapon - behívta tárgyalni Rátki András, én a többiekkel várakozom. Hekerle Laci, Ambrus Lajos, Földényi F. Laci stb. Egyszer csak megjelenik Tóth a Rátkival, és azonnal nekiállnak a kiosztásnak, én meg ott ülök, irtó hülye helyzet. A végén Fodor András fölállt, hogy van itt valaki, aki nem vette át a satöbbit, erre én is feltápászkodtam, és elmondtam, hogy miért, mire Tóth, hogy sajnálja, belátja, tévedtek. [Erre a belátásra végképp nem emlékszem.] Ennyi volt. Szar volt. Beülünk a Szófia étterembe, Csordás eléggé maga alatt van [én nyilván még magam-alattabb]. Öt felé fölbuszoztunk a Várba, a Filmvilág szerkesztőségébe, javaslok egy Erdély Miklós-kötetet a JAK-füzetsorozatba [erre sem emlékeztem, sűrű nap].

Fél ösztöndíjat amúgy sem fogadtam volna el.

(3)
Hegedűs hadnagy az, ólomszín sápadtan. (Gárdonyi Géza: Egri csillagok)
Ekkor odalépett elébe Geréb, fehéren, mint a fal. Motyogott valamit: - Tudod... kérlek... - kezdte. De Áts Feri hátat fordított neki. (Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk)
Tóth Tibor egyedül csinálta, ez volt a legmegfoghatatlanabb. Nem beszéltünk az egészről, egymás közt sem, vele még kevésbé. Aztán később sem beszéltünk róla. Szégyelltük, mert hazug, hamis dolog volt. (Ottlik Géza: Iskola a határon)

Nem emlékszem amúgy. Apró-cseprő dolgokra emlékszem, az egészre nem. Nincs is egész. Színek, zajok, túlhasznált emberi arcok, kopott viselet, tartás, tülekvés, fáradtság, szóhasználat. Az iskolánk szorongás-szaga, a lányok bódító illata, a Lukács cukrászda pincerészének izgató kávé-, cigarettafüst és sütemény-illata. Hangulat, érzés, légkör, riadtság, óvatoskodás, hallgatás, fojtott beszéd, körültekintés, ezeket csak leírom, ideírom, és nem stimmel, hogy semmit nem idézek föl vele. Álmosító, álmos, szürke massza, lapos, lapos, ez mond valamit? Ment valahogy persze az élet. Nem mondanám, hogy nem volt különbség.

Hogy nem egymás kárára ment a játék, és hogyne ment volna valakiknek jobban ugyanaz, mint másoknak. Csalás, törtetés, méltánytalanságok és megalkuvások, árulás, besúgás-tömkeleg. Rég volt, millió éve, nem érthető, már nem érted, más beszédmód, alig megfejthető nyelv. Elmúlt, ha beszélsz róla, nem róla beszélsz. Akkor ne beszéljünk?

De.

Nem haragszom a spiclikre. Nem értem őket, de az egészet nem, és őket ezen a paradigmán belül külön nem. Mondjam, hogy nem érdekesek, nem érdekelnek? Dehogynem, érdekesek. Érdekelnek. Az árulás az európai kultúra legfőbb bűne. Vexilla regis proedunt inferni, kezdődik az Isteni Színjáték XXXIV. éneke, a pokol királyának zászlói közelednek.

Judás, Brutus, Cassius,

Az árulók.

Az árulók a sátán lábainál kínlódnak. Ez a lélek, aki a legsúlyosabb büntetést szenvedi, a jégbe fagyott Dis lábainál, a legalsó bugyorban, súlyosan, szörnyen érdekes, alapvetően vág az érdekeinkbe.

Mert az elárulás nem látszik. Ami látszik, ha látom, amennyiben megvan, annyiban már nem is érdekes. Odafordulsz, hogy egyszer majd láss, és ha láttad, egyszer majd elfordulsz onnan. Akik "a rendszert mozgatták" vagy "simán" gyilkoltak, nem érdekesek: "bevállalták", úgy döntöttek (mint III. Richárd vagy Raszkolnyikov a Bűn és bűnhődésben). És jó, nem mind feltétlenül gazemberben nyomult - noha amit tett, gazemberség -, hanem őszinte ávós (költő ávéhás mundérban) vagy karrierista kollaboráns (költő dísztribünön integetve), megalkuvásból párttag, 141 buliból kisztag, ártatlan, tízéves kisdobos, de ki-ki kék nyakkendőt kötött és pirosat, föltartotta a tagkönyvet szavazáskor, elegáns(nak vélt) ávós őrnagyi egyenruhában grasszált a körúton, sőt pufajkába bújt: ámde mindez látszott. Látszik. Ezért (majdnem hogy) nem érdekes. A spion nem vállal el semmit.

Ez érdekes.

A pufajkás azért pufajkás, mert pufajkát hordott, de a tégla nem aggatott téglát magára. Nyílt és sunyi, ennyi a (beláthatatlan) különbség. (Beláthatatlanul) nagyobb, mint szerencsétlen megzsarolt és önként buzgó spilci között. Nem a jog, hanem az erkölcs szerint. Mert így szocializálódtunk, megtanultuk egymástól, hogy ezt nem.

Hogy ez az, ami nem megy semmiképp, és ha valaki mégis megteszi, helyette szégyenkezel. Miközben ő mit tesz?

Fehér lesz, mint a fal. Az biztos.

Ha megteszi, az elsápad.

Nézem, ahogy egy tévéstúdióban beszélget a riporter egy történészszel. Aki meg van ijedve. Egy híres-sikeres emberről megírta, hogy spion volt, és most, látni rajta, fél. Nem csoda. Túlzottan érdekesbe nyúlt bele. Az a beszélgetés menete, hogy a történész folyamatosan bocsánatot kér.

Mert leírta, hogy ez a híres ember spicli volt. A riporter idézi a művészt, aki szerint a besúgás élete nagy hőstette, büszke rá, ezzel valaki életét megmentette. A beszélgetés végén a történész hálálkodik a riporternek, hogy az korrekt volt vele. Manapság kizárólag színes televíziókat gyártanak, szép színes a közvetítés.

Pirulós. Fehérlő. Ólomszín. Falfehér.

Egy másik műsorban, színes ez is, a művészt barátai-kollégái - szintén híres művészek - védik, és nem hiszem, hogy tehetnének másképp. Nem hiszem, hogy ebben a katyvaszban, a radikális felejtés állapotában létezhet más megoldás, mint a szolidaritás.

Legalább még ennyi. A szolidaritás elvtelen. Szerencsére. Jóval azután jönnének az elvek. Amelyekből mindenkinek, úgy látszik, egy életre elege van. És - vagy: de - csak eztán jön mindaz, amiről Dante, Shakespeare és Dosztojevszkij beszél.

Nem kell, nem szabad haragudni az árulókra. Aki haragszik, nem ért semmit. De látnunk kell, hogy ők fölmondtak valami alapvetőt, és ezért súlyosan lakolnak. Saját maguk előtt. Például fölmentést keresnek a maguk számára, ezért aztán folyvást ezzel foglalkoznak, és tulajdonképpen már soha semmi mással. Muszáj tudni róluk, mondanám, de így mégsem volna igazságos. Majdnem hogy elég, ha ők tudnak magukról, akkor majd előállnak vele, hogy megszabaduljanak.

Furcsa, hogy nem állnak elő. Ijesztő, hogy nem állnak elő maguktól, ez a legijesztőbb. A felejtés rémisztő jele. Legrémisztőbb a felejtés.

(4)
egészen jég alatt volt minden lélek (Dante Alighieri-Babits Mihály:
Isteni Színjáték)

A csodálkozók pillantásaitól megváltoznak a dolgok. Ha csodálkozom, változom, ez egyszerre működik, egymás tükrei, egymást állítják elő. Én, mondhatni, mindig a saját véleményemen szoktam csodálkozni. Vagyis ennél bonyolultabb, mert már mindig a dologgal együtt alakul ki a nézet, így aztán egyszerre áll fenn mindez, a dolog, a véleményem és a csodálkozás. Vélemény és csodálat rajzolják ki, amire vonatkoznak, az nincs ezek nélkül. Lehet, hogy van, de nincs (más) hozzáférés, ez elég kézenfekvő, az viszont már nem, hogy egyáltalán van vélemény, mert miért van vélemény? A csodálkozásom ezért nem a dologra magára, hanem erre a hogyan lehetséges véleményemre utal.

Egyszer, első megdöbbenésemben, azt válaszoltam egy kávéházban Wilhelm Drosténak10, hogy spicliktől viszolygok, kivéve, és akkor kimondtam egy magyar író nevét. Tar Sándorét. Ez olyasmit jelent, hogy, úgy látszik, csakis az érzéseimről tudok rendesen beszámolni, ezt nevezem el véleménynek, aztán mintegy azonnal az álláspontom mellé kerülök, és a megelégedés helyett csodálkozom. Úgy tűnik normálisnak, hogy igazán ugyanaz legyél, mint amit gondolsz, alakítsd ki a nézetedet, azzal elégedj meg végleg, máséval meg ennek megfelelően elégedetlenkedj a végtelenségig. Nem tudom, túl bonyolult ügyekben talán rendjén való így átvágni a szétszálazhatatlan csomót, az viszont, amiről a vita folyik, az árulás, besúgás, nem ilyen bonyolult, és ehhez képest szánalmasan ellentmondást nem tűrők a vélemények. Mindenki eleve tudja, mi van, hogyan kell elgondolni, hogy lehet elviselni.

Nem elgondolható, nem elviselhető. "Örök keserv az árulókra hárul," Dante így gondolta el, nem tette kétségessé, hogy mi a legfőbb bűn. Egyszerű árulás, nincs mit okoskodni, egy ember elárult másokat, a barátait, ez a pokol, "a legszűkebb gyűrűnek alja," pokollá tette saját életét, hol lenne máshol.

Mint a gyűrű legalján, függetlenül attól, hogy bevallotta-e, mikor és miért. Viszont, mivel mindez belül van, a szívben, az ő szívében, nekem nincs közöm hozzá. Mi közöm volna? Ha nyilvánosságra hozza, neki jobb, egy kisajtót biztosan kinyit, rosszul teszi, ha nem, rosszul tette, hogy nem előbb, pokolban nem lehet élni.

Tűzben jéggé fagyva. Ez marad neki. Számomra a részvét marad.

Hogy utálnám a besúgókat, még, azt hiszem, ez sem ilyen bonyolult. Az intézményt igen, de az intézkedőt11, konkrétan azt a nyomorultat? Úgy megy, hogy nem én változtatok az érzéseimen, hanem az érzéseim változtatnak meg. Itt kívül és belül a rendszer rombolt, ha jól emlékszem, és nem emlékszem valami jól, szerencsére nem mindig jut eszembe, de mintha mindezt nem rendeztük volna el még. Le kell írnom ahhoz, hogy eszembe jusson. Az emlékezetem helyett írok.

És rendezkedésből. Nem visszaírom, ami "volt", a leírás inkább elkülönít, hogy ne legyen muszáj emlékezetben tartanom a rosszat, ami annyira fáj. Ha leírom, azzal megteremtem, leírtam, megvan nekem, mégis külön van, külön vehető. Legyen meg és legyen külön, a legmegfelelőbb volna így, nem kívánok folyton a kommunizmuson rágódni. De nincs így, még nincs meg, ezért nincs külön. Hogy mit kellene tenni, azt nem tudom.

Komcsik nélkül, de hogyan? Nácitlanítottak, mégis léteznek nácik. Élnek, virulnak, aktívak, az biztos, csakhogy ki az, aki mit csinál? Ami pontosan olyan, leginkább az változott, szétváltozott, de azért mégis komcsik nélkül volna jó, hogy azok legalább most már egyáltalán ne szóljanak bele a dolgokba. Annyi, hogy ne és ne, ne szóljanak bele. Tessék az összes titkot nyilvánosságra hozni12, nemcsak a besúgók titkait, hanem a legnagyobb titkot, ami, bár mindannyian tudjuk, mégis mintha nem volna meg nekünk: itt egyes emberek megöltek másokat, megaláztak és megnyomorítottak más embereket, kirabolták őket, megfosztották az idejüktől, elüldözték a helyükről, kiölték belőlük a reményt. Ezzel kezdeni valamit, felkészülni rá.

A katarzis nem készületlenül ér. A naivat nem éri el, készületlenül csak pofára esni lehet. Elő kell készülni, az elég komoly. Ami elfed, az megvéd, ilyesmi védelem nélkül senki nem bírja, a föltárás pusztíthat, mégis, nem csupán drámai helyzetek, nagy műalkotások, igazából bármely csekélynek tűnő, a hazugságot elkerülő gesztus is elég annak, aki fölkészült rá, hogy a közvetítettségek hálójából egyszerre a közvetlenségbe bukkanjon elő.

1 Elköltöztek az Eötvös utcába. A szomszéd házba jártam annak idején vívóedzésre. Vannak változások már, kevésbé eufemisztikusan, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára.

2 József Attila: Levegőt!

3 Egy cellában lenni a vamzerrel. Egy rólad jelentő sztukacs valamelyik szibériai munkatáborban, ráadásul mínusz hatvan fok Celsiusban mérve, az jelentős.

4 Vedd össze Jevtusenko esetével, akit 1966-ban manhattani lakásán Robert Kennedy szenátor vendégül látott. "Meglepetésemre behívott a fürdőszobába, megeresztette a zuhanyt, és halkan így szólt: "szeretném, ha közölné a szovjet kormánnyal, hogy a mi ügynökeink adták meg az önök ügynökeinek Szinyavszkij és Danyiel nevét."" Valóság, 1987/5.

5 Hanem valaki más. Ráadásul, mondják, nem is én vagyok a LIDI. Hanem valaki más.

6 Az Írószövetség kibővített vezetősége 1956. június 22-én tartott ülésén. In: Írók lázadása. Szerk., bev. Standeisky Éva. Budapest, MTA Irodalomtudományi Intézet, 1990.

7 "Adta: "Havasi Zoltán" fn tmb. Vette: Hajnal József r. fhdgy. Idő: 1985. február 20. 10 h. Hely: Szekszárd, szabadban. Tárgy: JAK, MISZ. A titkár tájékoztatott a Móricz Zs. ösztöndíjjal kapcsolatos vitás kérdésekről (a vita a JAK és a Művelődési Minisztérium között hónapokig zajlott az 1985-ös ösztöndíjakról). Elmondta, hogy ketten (K. E. és Csordás Gábor) visszautasították a nekik megítélt ösztöndíjat. K. E. szóban is ismertette a JAK-folyóiratra vonatkozó terveit. Ehhez többen [nevek] többnyire egyetértőleg hozzászóltak", és így tovább.

8 2005. április 22-én délelőtt átvettem az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a rólam (is) jelentéseket írogatók beszervezési lapjait, a "Szigorúan titkos! Különösen fontos!" minősítésű úgynevezett 6-os kartonokat. Név, szül. év, hely, anyja neve, foglalkozás, munkahely, lakcím, iskolai végzettsége stb. (pl. katonai viszonya felszab. előtt, felszab. után, pártállása felszab. előtt/után, állampolgársága, nemzetisége, ezek nincsenek kitöltve). Beszervezés ideje, beszervező, minősítése (Tmb.), fedőneve, naplószám, dossziészám, irattári szám. Ezek alapján "Horváth Gyula" = Kántor Zsolt, "Foktői" = Rigó László, "Sziklai Barna" = Szekeres László, "Havasi Zoltán" = Szokolay Zoltán. A legsemmitmondóbb-sokatmondó szövegek, azóta tudom, nem csak sejtem, kik voltak, akik jelentgettek, ennyi. Pár nyirkos tenyerű, rímes verseket írogató ember. Nekem érdekes. Érdekes, mennyire nem érdekes az, hogy: "Jelentés. Adta: "Sziklai Barna" fn. tmb. Vette: Kiss őrgy. Idő: 1975 márc. 22. Hely: "Fogas" fn. "K" lakás. Tárgy: Kukurelli Endréről. Kukurelli Endre a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattári osztályának munkatársával kapcsolatban az alábbi ismeretekkel rendelkezem: K. E. kb. 30 éves ugyancsak a kézirattár munkatársa mintegy 3/4 éve. Bővebb ismeretekkel róla nem rendelkezem."

Vagy. "BELÜGYMINISZTÉRIUM III/III-4-a. alosztály. Adta: "Foktői" fn. tmb. Vette Hanusz Gyula r.örgy. Idő: 1975. május 6. Tárgy: Kukorelly Endre. JELENTÉS Budapest, 1975. június 2. 1951. április 26-án született Budapesten. Édesapja K. E., az OTP-nél főelőadó, édesanyja szül. Vranovits Irén, az OTP-nél kirendeltségvezető. 1965-69-ig a Varga Katalin Gimnáziumban tanult. 1969-ben érettségizett, majd az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál dolgozott. 1970-72-ig sorkatona volt. 1972 végétől a Láng Gépgyárban dolgozott, szerződéses adminisztrátorként. 1973. dec. 5-től 1974. jún. 30-ig a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában olvasótermi felügyelő volt, szerződéses munkaviszonyban. Ekkor megszakadt a munkaviszonya, mert több hónapra külföldre szándékozott utazni turistaként, s kérte szerződése felbontását. [Ezt nem is tudtam. Amúgy korrekt kis életrajz.] Júliusban külföldre ment, útjáról nem tudok semmit. [Kár!] Jelenleg az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozik, szerződéses munkaviszonyban. A Petőfi Irodalmi Múzeumban nem volt kifogás a munkája ellen, jó közepesen dolgozott. Munkatársaival jó kapcsolatot épített ki. Mindenáron irodalmár akar lenni (ezért ment irodalmi múzeumba, ill. intézetbe dolgozni, kevés pénzért is)" és így tovább, nagyjából stimmel, végtelenül semmitmondó. Kinek lehetett érdekes? Rajtam kívül kit érdekel?

Más. "1985. február 21. k. e. jak tag egy vázlatot küldött meg a jak tagoknak egy folyóirat tervhez. elképzelése szerint [pontos ismertetés következik:] a lapot irányzatok, baráti társaságok egybeeső elképzelések képviselői köré kell szervezni. kizárólag irodalmi célból szükséges szerveződni. a folyóiratnak az első igazi folyóiratnak kell lenni a népfrontosan szürkére szerkesztett publikációs fórumok mellett. a folyóiratnak az egész jak generáció érdekeit kell képviselni, és ki kell küszöböljön minden kirekesztettséget. javasolja, hogy a jak ne várjon, rögtön fogjon munkához, alakuljanak meg a szerkesztőségek, álljanak össze az első számok, melyeket a kinyomtatás beindulásáig irodalmi esteken publikáljanak. intézkedés: a bn iii/iii csfséget tájékoztatjuk. eigner györgy r. alezr. tanczos jozsef r. örgy."

Más. "BELÜGYMINISZTÉRIUM III/IV. CSFSÉG NAPI OPERATIV INFORMÁCIÓS JELENTÉS 47. szám Budapest, 1986. március 13-án. Az isaszegi községi könyvtárban havonta rendszeresen tartanak klubesteket, melyekre gyakran meghívják K. E. költőt, aki ellenzéki beállítottságú."

Más. "BRFK ÁLLAMBIZTONSÁGI SZERV ÉRTÉKELŐ-, TÁJÉKOZTATÓ-, TITKÁRSÁGI ALOSZTÁLY Napi operativ információs jelentés Budapest, 1984. augusztus 29. 1./ HK-12-12 A Belvárosi Ifjúsági Házban 1984. VIII. 31-től IX. 13-ig K. E. Bp. VI. Szondy u. 40. sz. lakos kezdeményezésére "Mért nem danoltok" címmel Mária Fesztivál rendezvények szervezését tervezik." És ismerteti a programot: Galántai György Bélyegfilm, Maurer Dóra Térfestés, kiállítók: Galántai, Swierkiewicz Róbert, Rácmolnár Sándor, Sarkadi Péter, irodalmi estek: Fogarassy Miklós, Garaczi László, Greguss Sándor, Kemény István, Kőrössi P. József, Mészáros István, Molnár Miklós, Rácz Péter, Tóth Gábor Ákos. Varkoly László diafilmjei, Müller Péter: Exkódex, Erdély Miklós estje, Xantus János kisfilmjei, az Art.pol Stúdió bemutatkozása, Szilágyi Ákos akusztikus versei, a Rainer Maria Társaság (Abody Rita, Garaczi, Márton László, Németh Gábor, Hekerle László, Pál Ferenc), kézirat-aukció, az Utcaszínház produkciója. "Megjegyzés: A rendezvénysorozaton résztvevő személyek közül többen aktív ellenséges tevékenységet fejtenek ki és a BM III/III-4. Osztály ellenőrzése alatt állnak." Jó kis ellenséges bulit rendeztünk

Más. "Szekszárd, 1985. május 7. Meghívást kaptam a JAK május 10-én megrendezendő estjére, melyen a párizsi Magyar Műhely lesz a vendégük. Egyúttal megküldték azt a tájékoztató felhívást is, mely a rotációs lap tervezetével kapcsolatos. A JAK február 18-i taggyűlése - annak legalábbis a hivatalos, határozatképes része - csak megvitatta K. E. tervezetét, elfogadó döntést - a mostani felhívás állításával ellentétben - nem hozott."

Más. "Havasi Zoltán" Szekszárdon az 1985. október 4-i JAK taggyűlésről: "Végül a tervezett rotációs folyóirat ügye került a napirendre. Megszámlálták és ismertették a beérkezett szavazatokat: A '84-es kijárat (K., Györe, Krasznahorkai, Márton) 38 szavazatot, éves arányban 6 számot, a Dolog és Szellem (Bertha, Csengey, Elek, Takács) 24 szavazatot, azaz évi 4 számot, az Új Hölgyfutár (Hekerle, Szilágyi, Szkárosi) 10 szavazatot, évi 1 számot, s a Turcsány Péter vezette Polisz 8 szavazattal ugyancsak évi 1 számot kapott."

Más: "Havasi Zoltán" Szekszárd: "1985. december 12-én délután fogadta Rátki András, a Művelődési Minisztérium osztályvezetője a JAK folyóirat tervével kapcsolatban" stb-ket. Rátki "elmondta, hogy - noha a tervezet szimpatikus - ebben a formában nem lesz kivitelezhető, nem élvezi [nem, nem volt élvezet!] a Minisztérium támogatását. Ezt követően a Szófia étteremben értékelte ki a társaság a történteket. Csatlakozott Erdei János és Vidrányi Katalin [rá nagyon élesen emlékszem], akik már délután is ott voltak a Minisztérium előtt. Agresszív szemléletben értékelték az eredményt, nem kell tovább tárgyalni" és így tovább.

Más. "1986. május 30. hekerle lászló budapest és k. e. budapest, szondi u. 45. szám alatti lakosok meghívót küldtek lezsák sándornak a magyar írok szövetsége örley istván baráti köre által szervezett "vita-hajó" kirándulásra. a hajó a budapesti vigadó hajóállomásról indul" stb.

Más. Kézirat. "Adta: "Havasi" fn. tmb. 1986. június 14-én, szombaton 11 és 15 óra között a MAHART "Sződliget" sétahajóján mintegy 250 főnyi tömeg [azér' nem túlozzunk!] vett részt a Magyar Írók Szövetsége Örley István baráti közének ún. VITAHAJÓJÁN. Sokan családostul, sokan csak a kirándulás, a napozás kedvéért, ám sokan a vitaindító előadások meghallgatása végett. Jelen volt többek között (akikkel találkoztam): Csoóri Sándor, Csurka István, Mészöly Miklós, Géher István, Kis Pintér Imre, Görömbei András, Radnóti Sándor, Csaplár Vilmos, Baka István, Bikácsy Gergely, továbbá nagyon sok fiatalabb író, költő, kritikus, mint például Parti Nagy Lajos, Tábor Ádám, Bába Iván, Nagy András, Elek István, Kardos András, Orosz István, Takács Géza, Kornis Mihály, Tamás Gáspár Miklós, Balaskó Jenő. A rendezvény közvetlen szervezőjének és technikai bonyolítójának - magatartása alapján - Hekerle László, K. E. és Rácz Péter tűnt. Hozzászólásként először K. E. volt kénytelen felolvasni Páskándi Gézának a Vitahajót üdvözlő, de K. E.-nek címzett, s egyébként vajmi keveset mondó levelét (ezen minősítések magától a felolvasótól származnak, habár nem a nyilvánosság előtt hangzottak el.)" Tényleg mondtam!

Más. "1986. szeptember 22-én a művelődési minisztérium és a jak vezetői és vezetőségi tagjai közt lefolyt beszélgetés követően ["a szemben lévő Borsodi sörözőben", ugyanerről "Havasi" részletes, négyoldalas feljegyzést készített] csengey dénes és k. e. a következő véleményének adott hangot: az átszerveződő jak folyóirat-struktúrához a kulturális irányítás inkább a fiatal írókban keres partnert, mintsem hogy más kezdeményezéseknek pl. a csoóriék-féle hitelnek, az újholdasoknak nyújtson békejobbot és teret." Megjegyzés: "H[avasi] is a küldöttség tagja volt, továbbá Csengey és K. is!" A névsor a hátlapon: Kőrössi P., Csengey, Agócs Sándor, Bertha Zoltán, Szokolay Zoltán, Szilágyi Ákos, K. E., Csapody Miklós.

Más. "Havasi Zoltán", Szekszárd, 1987. június 11. "Június 4-én taggyűlést tartott a József Attila Kör. Ezen Kőrössi P. József titkár beszámolt arról, hogy május második felében a JAK vezetősége látogatást tett Bányász Rezsőnél. A beszélgetésen Csengey Dénes, Mányoki Endre, K. E., Szilágyi Ákos, Kornis Mihály vett részt. A névsor elgondolkodtató [elgondolkodott a Zoli]: gyakorlatilag azt a tényt takarja, hogy a fölsorolt személyek irányítják mostanában a József Attila kört, illetve a tervezett folyóirat ügyét."

Más: "Horváth Gyula" tmb. "a JAK 1987. október 27-i taggyűlésen írott feljegyzését szóban az alábbiakban egészítette ki: felajánlotta, hogy szívesen szervez jövőre Szarvason egy JAK-estet [ez meg is történt, jól sikerült, helyes lányok jöttek], úgy, hogy ő választja meg a résztvevőket. Előzetesen a következő személyekben állapodtak meg: K. E., Csordás Gábor, Parti Nagy Lajos, Csajka Gábor Cyprián." Más. Más, más. Más és más, több tucat ilyesmi.

9 P. M. mintabesúgó, tízéves kisfiú, 1932-ben följelentette a beszolgáltatók elől egy zsák búzát elrejtő apját. Az apát kivégezték. A gyereket a parasztok meglincselték.

10 Lásd Droste: A sebek és az akták. Neue Zürcher Zeitung, 1999. november 26., Élet és Irodalom, 1999/48.

11 Túl azon, hogy az intézkedőt is intézik. Mindenki el van intézve.

12 Mint Németországban. A Stasi-nak 1989-es felbomlása idején 91 000 főállású és 175 000 nem hivatásos munkatársa volt, összesen kb. hatszázezer beszervezett, mégis megoldják. A neveket szép nyugodtan nyilvánosságra hozzák. Vagy szép izgatottan. A párttagságot az alkalmazkodás sokkal normálisabb megnyilvánulásának tekintették, állítja Joachim Gauck, mint ha valaki Stasi-ügynökként vagy állambiztonsági tisztként "titokban, aljas módon dolgozott a lakosság ellen." "180 iratkilométernyi anyag. 88 millió oldalnyi film, illetve mikrofilm, 36 millió katalóguscédula, 10-20 000 zsák széttépett irat maradt." Ezeket összeragasztgatják. "1954 augusztusában a vezető csekisták - a Stasinál a Csekát tekintették példaképnek - megállapították: ha megmarad a beszervezések tempója, akkor 1963-ra elérik, azt az állapotot, hogy az NDK minden második állampolgára egyszer már dolgozott hálózati munkatársként." Zsidai Ágnes: "Vergangenheitsbewältigung". Adalékok a Stasi-örökség német feldolgozásához In: Trezor 1.