(Nagyon) (nem) (jó) Franciaország - Olaszország 0-2, június 17., Tudósító: Kukorelly Endre

Nem nagyon nézem az EB-t. Belenézek, belealszom. Megtorpanok az utcán egy étterem terasza előtt, aha, ennyi és ennyi, megvárok egy-két, a középpályán elakadó támadást, megyek tovább. Bekapcsolom a másnapi ismétlést, unom. Másnapos meccs. Megvárom a gólt, a gól előtti néhány perc utólag, hogy a több száz közül miért épp annak a kifulladt támadásnak a kontrájából esik. Érdekes.

És nem. Jó pár irgalmatlanul jó pillanat, elképesztő fordulatok, irgalmatlan iram, elképesztően jó játékosok stb., ennyire nem érdekelne? Elképesztő és irgalmatlan futball dől iksz számú csatornából, bármikor bármit bekapcsolsz. Be is szoktam kapcsolni. Aztán ki.

Vagy rosszkor és rossz helyen mondom? Csömör, túlzás, talán ha Cinkota, még nincs odaát a határon, mert hát hol is a határ, miért pont ott, viszont van határ, az biztos. A szervezetem szépen jelzi, kezdem csöppet nem élvezni azt, amit addig – meddig is? – oly nagyon. Elfelejtem nézni az olasz-francia meccset, ez létezik?

Nem elfelejtem, néztem úgy nagyjából, de nem úgy, csak nagyjából, ezt pár éve nem is értettem volna. Ribéry sír a hordágyon, Henry közepes, Zidane visszavonult, Domenech negyed óra múlva lecseréli a becserélt Samir Nasrit, Toni oxizik, Grosso szabadrúgását Coupet kapufára tolja, bejön Alibi-Anelka, Gattuso mindenkit fölrúg, 2:0, nem mondom, elég szép, inkább mégis mást nézek. LD hoz egy sört, ezt nézem.

Nem a sört, hanem aki hozza. Olykor átkapcsolok a holland-románra, 2:0, reménytelen. Vagy hogy mondjam. Én vagyok reménytelen, ahogy így unom, mert túlzottan ismerni vélem, amit látok, elképesztően frusztrált románokat irgalmatlanul bedaráló hollandok, Max Weber és Bibó István, protestáns ethosz, versus kelet-európai kisállamok nyomorúsága satöbbi. Viszont az olaszoknak legalább drukkolhatnék, nemde?

Fölmenőim olaszok, allora nekik drukkolok, döntöm el, és semmi. Nem érzek semmit. Majdnem semmi, igaz, a franciáknak még ennyi esélyük sincs. Na jó, és ráadásul nyerünk, oké, de érzek valamit a semmin kívül? Leül mellém LD, nézed a meccset?, kérdezi, épp néztem amúgy a meccset, tizenegyest kaptunk, meg még ki is állították a szerencsétlen Abidalt, ja, nézem a meccset, mondom, jó meccs?, kérdi, elmegy, mondom, akkor csináljak kaját?, kérdezi, hát, az viszont jó volna, válaszolok, és most mi történt?, érdeklődik, most az történt, hogy ez a feka francia összeakasztotta a lábát az egyik olasznak, mire ki lett állítva, plusz tizenegyes, mondom, és ezzel tuti nyernek a digók, teszem hozzá, de az nem dupla büntetés?, kérdezi, hát ez a szabály, mondom, hülye egy szabályaitok vannak, mondja, elég hülye, mondom. Megrázza a fejét, kimegy a konyhába.

Én meg utána. Lehetséges, hogy sokkal érdekesebb a konyha LD-vel, mint az olasz-francia, mindenestől?

Ceterum censeo
túl sokan vannak a pályán
állandóan elakad a labda, alig alakul ki gólhelyzet
a gólok zöme pontrúgás vagy elképesztő védelmi hiba következménye
lest megítélni komputertechnika nélkül túlzottan bizonytalan
11-est adni vagy nem adni, ennyire kevés gólnál túlzottan nagy beleszólás
hogy – az összes többi csapatsportághoz hasonlóan – nincs folyamatos csere, félreértés
futballt nézni jó, ha nem magyarok játszanak, csöppet sem izgalmas
futballozni a harmadik legjobb dolog a világon
második legjobb írni (róla)
omnia vincit amor.