Mizser Attila: 1003: nőodüsszea — avagy számos kalandKukorelly Endre: Ezer és 3

„Egy árva szó sem igaz!”
(Wagner)

Kukorelly Endre a TündérVölgy avagy Az emberi szív rejtelmeiről című, 2003-ban a Kalligram Könyvkiadónál megjelent, módfelett nagy sikerű kötete után valamiképp lehetett sejteni, hogy a történet, vagy pontosabban a szöveg folytatódni, termelődni fog. A kérdés csupán az lehetett az olvasó számára, hogy melyik irány lesz leválasztva, pontosabban, hogy stílusosak maradjunk, kivezetve, kiemelve a völgyből. Kukorelly éppenséggel tudja azt, hogy az írás, amely bizonyos szinten a látszattal dolgozik, azzal mutat rokonságot, az a művészeti ág, amely a perspektívához képest alkalmas a jelentéktelent jelentékenynek, a nagyságot minimálisnak láttatni (mely meghamisítja a valódi arányokat); és így a sminkelés művészetével szinte analóg. Gerhart Schröder remek hasonlata nem újszerű, de időnként hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy aztán eredményes tévutakba foghassunk viszonylagosan jól tájolt narratíváinkkal. Holott ennél többet a „nőkben rejlő szívről” valóban nehéz megtudni, minthogy „nem bírom leimádkozni róla a kölnijét” (99). Kölni, cigi, szövetek, és smink... Ilyenek. Magunk. A „magunk” szíve. Nem több.
Pedig nem vethető a szerző szemére, hogy nem megfelelő mennyiségű, számú argumentációs bázissal látna el minket és magát a művét. Ebben a viszonylatban rögtön a szöveg elején itt a jól ismert paratextus (Genette), ez ugyanis rögtön az alcímben (avagy a nőkben rejlő szív), és a mottók és idézetek (jelölt, jelöletlen) hosszú sorában (Don Giovanni, Anna Karenina, Hamlet, Törless iskolaévei, Zrínyi, Bovaryné... stb.) máris megjelenik, hogy a regény főszövegének adott elemeire súlyozottan utaljon, célozzon, a fentebb említett fogalom segítségével. A leltár, a kalandok alanyainak számozása mintegy deklarálja az olvasó számára, hogy a szöveg dominanciája megkerülhetetlen fundamentuma lesz a könyvnek. A főszöveg mellé a kísérőtextusok szinte úgy fekszenek be, mint a könyvbéli számozott sokaság jelzete az (el)beszélő mellé, alá. Zárójel ide, zárójel oda. Névutó ide, névutó oda.
Szövegből és formából alakul itt minden, az egészen explicit módon játékba hozott intertextualitás, a félkövérrel jelölt Anna Karenina-idézetek ugyanúgy, mint a kettős zárójelet kapó női nevek helyén szereplő számok sora. Kész a leltár, toldhatnánk meg talán még eggyel a sort. A regény természetesen az ((1003))-mal lezárul, hogy a tárgyak funkcionális rendszere, koherenciája hozzávetőleg létrejöhessen, miként a kettős zárójel, úgy a szerkezetbéli kettős keret is adott. Az egyik oldalon a szervezettséget, a konstrukciót teremtve meg, a másikon pedig a konnotációk sora kap termékeny és kimódolt funkciót. A filozófia, szociológia és az esztétika (Foucault, Bourdieu, Kierkegaard, Derrida...) elméleti utalásai számtalan helyen olyan könnyed eleganciával kísérik a „numerák” sorát, mint az irónia perpetuitása és diszperzív jelenléte a szöveg sajátos stíljét. Bárhol és bármikor. Igazából ez a fajta textus a felszínt és annak a rendjében rekonstruálódó pontos mértéket képes megjelölni és terepet létesíteni számára. Az animált személytelenséggel és a felülírt intimitással. Paul Ricoeurt parafrazeálva: szövegel a szöveg. A szöveg összetett egyszerűsége, permanens, expanzív jelenléte. A nyelvvel való ötletes bánásmód csaknem folytonosan reaktiválja a szöveg valódi tétjét. Az irónia meghatározó, döntő eleme Kukorelly prózájának. Tulajdonképpen az egyetlen meghatározó affektus, amely a többi érzelmi kifejezésmódnak is alapja tud lenni, egy olyan bázis, melyet a szerző markánsan sajátjaként, anyanyelveként tud használni, kezelni. Impozánsan teremt egy antimítoszt a férfi-nő kapcsolatban. Átírva, ugyanakkor integrálva az ebben a tematikában létrehozott irodalmi klasszikusokat, és a Tündérvölgy felől olvasva az ott megrajzolt életrajzi elemek szintén kapnak egy újabb, sajátos fénytörést. A ciklikusság itt is érdemi szerepet kap, a motívumok illetve a fentebb már említett filozófiai irányzatok egyaránt erre utalnak, ebbe az irányba hatnak. Érdemes ezt a szöveget úgy is vizsgálni, hogy miként illik, ágyazódik az eddigi szövegkonstrukcióba, kvázi életműbe. Így az életrajziság, a poétika időtlensége, a történelmi emlékezet szubjektivizmusa mind-mind egy szegmense Kukorelly szövegvilágának, akár a párkapcsolatok példáján keresztül is. Gondolhatunk ennek tükrében például Lacanra, ha az önazonosságot folytonos változóként értelmezzük, amely akár a nyelv által jut alakzathoz. A szövegben, ebben a többdimenziós térben, lehet, hogy minden és mindenki egyetlenné lesz, állásfoglalás nélkül, a teremtett töredékességéből összerakva. „Tegyük fel, hogy az igazság egy nő — mit mondtok erre?” — kérdezi Nietzsche. Tudjuk, az igazsághoz óvatosan kell közeledni, a világ tényei és a nyelv állításai nem egyeztethetőek minden esetben. A nőkben rejlő szív, lehet, gyakorta bennünk rejtezik: „Mert én először is megértésre vágyom, és nem föltétlenül akarok meglepődni, arra játszom, hogy mások megértsenek, hogy ez itt értsen valamit belőlem.” (75)
A 2001: Űrodüsszea végén emlékezetes, már-már klasszikus a Dr. Bowman és a HAL 9000-es számítógép küzdelme. A küldetésük tulajdonképpen ugyanaz, de az ahhoz való eljutás feltétele a két fél számára nem feltétlenül azonos. Összecsapásuk ismétlések és utalások hálózata. Az egyén, egyének sajátos csatája. Az egyiknek győznie kell, hogy a küldetés a saját javára dőljön, a saját értelmezésesében legyen teljes. Meg kell fejteni a másik programját, mítoszát, a másik gyengeségét. Kukorelly Endre az Ezer és 3-ban megírta az egyiket. A meghibásodás kizárt. Nem kétséges, hogy lesz követője bőven.
Írhatni számos.

 

(Kukorelly Endre: Ezer és 3 avagy a nőkben rejlő szív. Kalligram, 2009)