LD-vel a meccsenvagyis a tévé előtt, spanyol-német EB-döntő, 1:0

Fontos mérkőzést legjobb nagyon szép, nagyon okos, nagyon humoros, a futballal szemben kedélyes-megengedő, reflektív érdektelenséget mutató, saját foci1kedvűségén ironizáló, mindezeken és mindezekkel szívesen mulató nővel letudni. Először is, mert ha épp nincs mit bámulni a meccsen, van mit bámulni meccsen kívül - márpedig túl sokszor van túl kevés néznivaló, a futball(t nézni) olykor meglepően unalmas. No és így nem muszáj kényszeresen okoskodnod, hozzáértened, hozzáértők folyamatos hozzáértését, eredetinél eredetibb kommentárjait hallgatnod. Döntő, ha már egyszer magyarok nem szerepelnek, jobb híján mindenki erre vár, fontos (és így, ebben a felállásban mindenképp érdekes, élvezetes, vicces, különös, ismerős) meccs, még közepes lelkesedést is képes kiváltani belőlem. A németek inkább lelki, mint testi bágyadtsága, hogy pont legnagyobb erősségük gyengélkedik, ez mindenképp érdekes.

A 67. perc körüli spanyol tűzijáték-sorozatot élvezet nézni. Vicces, hogy pár hete egy újság kérdésére véletlenül azt válaszoltam, a spanyolok nyerik az EB-t. Német szurkolók meccs közben a német himnuszt éneklik, ez különös. David Silva nagyon csöppet megfejeli Lukas Podolskit, ez ismerős. Azt kérdezi LD a 75. perc körül, hogy ’mit keres ott a pálya közepén az a kék’, és ’most mit izél, mi az a kulcs nála’, amikor a (tényleg, eddig észre se vettem!) kék Rosetti megmutatja a sípját a szabadrúgást túl korán elvégző Hitzlspergernek. Nem beszélve a lesszabály körüli diskurzusról.

Les. Hogy én azt magyarázzam el, mit lesnek állandóan. Férfiak, ahogy a náluk gyárilag jelentősen okosabb nőknek magyarázzák a lesszabályt. Amit a nők egyrészt egyből megértenek, másrészt semmit nem értenek belőle. ’Most mi a probléma, miért állnak?’ újabb kérdés, ’les volt’, mondom, ’na ez a les, tudod, amit az előbb...’, ’tudom hát!’, kissé indignált a hangja, ’most ismétlik, ez a les, látod?’ próbálkozom, ’én?!’, kérdez vissza, ’persze, hogy látom. Nézd, milyen szőke ez itt!’

Mármint a Torres gyerek.
Ffiak közt meg az menne, hogy ez a Torres milyen kibaszott gyors. Ami a társaságot illeti, azt hiszem, jól döntöttem. Fogadjunk, minden kolléga írásában szerepel majd, hogy Torres mit tett Lahmmal, lám-lám stb. ’Nem kell nézned’, próbálkozom finoman, igaz, már a vége felé, mert jól esik, hogy ott van, ’de szórakoztat!’, közli öntudatosan, ’különösen így, hogy már mindent értek.’

Különösen. Tényleg mindent ért.
Mint mikor, elkíséred vagy sem, vásárolni kell és slussz-passz, és a nyolcvanharmadik üzlet kirakata előtt hirtelen észreveszed magadon, hogy csöppet sem unod, nem vagy fásult, már nem a fáradtság és reményvesztettség ural, egyszerre csak megértőmódra kapcsolsz, elérzékenyülsz, szépnek látod, sőt élvezni kezded a dolgot.

Még ha nem is tudod, hogy konkrétan mi a csodát.
Csak nem az életet?