Kulcsár-Szabó Zoltán: Ex libris

Ex libris

Kulcsár-Szabó Zoltán

Friedrich Kittler szerint a XX. század technikai feltételei nem teszik lehetové a különféle médiumok közötti fordítást: a "magas" irodalom egyik ismertetojegye éppen megfilmesíthetetlensége lehet. A "családregénynek" nevezett, meglehetosen diffúz mufaj hanyatlástörténete innen nézve aligha szorul magyarázatra, ám az irodalmi mufajok természete van olyan rugalmas, hogy átszervezze azokat az összetevoket, amelyek egy elsorvadt mufaji-olvasási kódból kilépve akár ezek radikális megújulásában is foszerepet játszhatnak. Ahogyan a "családregény" például - Lengyel Pétertol Nádasig - fontos szerephez jutott a magyar próza általában a 70-es évekre datált megújulásában, legutóbb pedig Esterházy Harmonia caelestise és persze a Javított kiadás állították elotérbe ezt az összefüggést.

Kukorelly Endre: TündérVölgy

címu regénye, a szerzo elso, majd egy évtizeden át készült nagyepikai vállalkozása - egyebek mellett - Tolsztoj kisregényét megidézve a "családi boldogság" mibenlétére keres választ, ami legalább annyira epikai, mint etikai nehézségekkel szembesíti. A család, amely par excellence a folytonosság vagy a leszármazás és az összetartozás (retorikailag metonimikus színezetu) formációja, Kukorelly regényében az apának a múltról való hallgatásában vagy éppen egy folytathatatlan életforma kísérteties, maradványaiban, összefüggések nélküli nyomaiban tetten érheto utóéletében tárgyiasul az elbeszélo emlékezetének perspektívájából. Ezt a perspektívát olyan elbeszélésmód alakítja, amely látszólag kísérletet sem tesz egy folytonos történet kialakítására: a kötetnek Kukorelly versgyujteményeibol jól ismert számszimbolikára alapuló szerkezete bizonyos (évszámokkal jelölt) idopontokat merevít ki, amelyekhez meghatározott motívumok és témák kapcsolódnak, még ha ezeket a súlypontokat nem is tartja következetesen az adott fejezetek eloterében. Az elbeszélo élettörténetének kiemelt eseményei és idoben vagy térben elhatárolt síkjai, illetve más, partikuláris epizódok rendre visszatérnek a szerkezet különbözo pontjain, s ezek az ismétlodések inkább valamiféle metaforikus struktúrát bontakoztatnak ki.

A regény elbeszéléstechnikai arculatát (miként bizonyosan a TündérVölgy struktúrájának teherbírósága feloli ítéletet) nagyban befolyásolhatja az, hogy olyan kisebb narratív egységekbol szervezodik, amelyek sok tekintetben emlékeztetnek Kukorelly rövidprózáira. Ezeket versrészletek, önidézetek, valamint - elsosorban a kötet elején kijelölt muvekre vonatkozó - intertextuális utalások szövik át, melyeket az elbeszélés szerint egy véletlenszeru összefüggés kapcsol össze (például olyan könyvek vannak ezek között, amelyeket a fohos akkor olvasott, amikor az apja meghalt) és amelyek hatékonyságáról biztosan lehetne vitatkozni. A narráció jellegzetességét a gyakran az élobeszédet imitáló módon elliptikus, grammatikai (feltuno gyakorisággal például igét) és szövegkohéziós összetartó elemeket nélkülözo mondatalkotás határozza meg, amely egyfelol az elbeszélés tempójának rendkívül gyakori váltakozásáért felelos, másfelol átfogóbb kapcsolódási pontjait az ismétlés, bizonyos jelenetek metaforikus egymásra másolódása mentén jelöli ki (jól megfigyelheto ez a fej nélküli emberi test központi motívumának elofordulásain).

Az ismétlodo elemek, legyenek azok jelenetek, szereplok, fordulatok vagy az elbeszélésben keveredo élonyelvi diskurzusok nyomai, így mintegy önmagukban lépnek elo, hiszen megsokszorozzák vagy áthágják azokat a kereteket, amelyek között értelemhez juthatnak. Az a mód, ahogyan az elbeszélo az emlékeihez vagy saját történetéhez viszonyul éppen ezért lényegében nem narratív, hiszen nem a családtörténet elbeszélhetoségének keretei között mutatkozik meg. Amit leglátványosabban az apa papírízu visszaemlékezéseinek kudarca jelezhet: az apa hallgatása a múltról olyasfajta (újabban az irodalomtudományban is divatos szakszóval élve) traumatikus tapasztalatra céloz, amely nem férheto hozzá a történetmondás eszközeivel sem, s ez egyben tagad bármiféle kapcsolatot a "család" és az elbeszélés lehetosége között. Persze, valójában éppen az ilyen kapcsolat hiánya az, ami minden családban továbböröklodik, és ami végül a "családi boldogság" megragadásának (nagyon is mindennapos és itt talán éppen ezért feltuno) paradox formáját kínálja a regényben: Kukorelly nem mondja azt, "hogy nincs családi boldogság. Mivelhogy van." Úgy azonban, hogy - miként a regény végén olvasható, az apa "megtalálásáról" - "nem jut eszembe, és ha mégis eszembe jut, lassacskán elmászkál onnan".