Kukorelly Endre: Hideg feleség


Egy lány kéne nékem, aki engem meg nem ért

Egy lány kéne nékem, csak tudnám, hogy miért

Egy lány kéne nékem, aki hazug és gonosz

Egy lány kéne nékem, aki rám csak rosszat hoz

(Wahorn András/Bizottság)



Amikor az ment, hogy egy lány kéne nékem, egy lány kellett volna. Nékem. Illetve nekem. Hideg, mint a hó. Akkor és bármikor, most, holnap, tegnap. Nem föltétlen hideg, bár, ha jól emlékszem, és lehet, hogy nem emlékszem jól, egy kis hűtés vagy mi, egyfajta hidegféleség nagyon is elment volna. Nem emlékszem jól, de az biztos, hogy megfelelt volna valaki, hideg vagy nem, mindegy. Majdnem mindegy, meleg, csak a lába hideg, jeges szív és forró pina, bármifajta variáció. Egy hűtőszekrény, és nem pont a külseje hűtőszekrény, hanem belülről kifelé. Akinek pólyája van. Feküdtem az ágyon, nem volt csajom.

Fekszel a hátadon, a fal felé fordulsz, visszafordulsz, a karoddal nyomod a szívgödrödet, nincs csajod, ezt nagyon elrontottad, ott vagy hagyva, végképp el vagy hagyatva. Elhagyott, mert elhagytad.

Elhagytam, elhagyott, kész, és aki helyette van, azt a lányt, hát azt sajnos unom, ha pedig unom, akkor sajnos nincs, ez a helyzet. Ráadásul most már sajnos minden rosszabb lesz ettől fogva sajna. Ettől a pillanattól fogva.

Ettől. Itt.

Sajnos.

Öreg és kivert leszel. Nem mások, nem a nők, nem-nem, hanem te magad, aki így otthagyod őket. Aki semmire se jó.

Ülök a fotelben, olvasok, billeg a hasamon a könyv, egy oldal egy óráig tart. Egy oldalt egy óráig. Egy kis irónia. Egy bekezdés egy óra. Hogy miféle iróniája a sorsnak?, hát az, hogy még simán meg is nősültem volna, azt hiszem, ha, hogy is mondjam, vissza lehetne csinálni. Bármit. Hirtelen ott teremne, és úgy vissza az egész, mindenesetre irtó rosszul emlékszem szinte mindenre, ráadásul minden a lehető legpocsékabbul fog alakulni, vagy ezt már mondtam? Akkor legalábbis így volt, harminc évvel ezelőtt, ezelőtt a műcsarnoki felolvasás előtt harminc évvel. Szétmentünk C-vel, mert férjhez akart menni, és én nem tudtam elvenni. Férjhez megy hozzám, éljen, szeretném feleségül venni, de mire föl, hogy vettem volna el, hol laktunk volna, miből tartom el, miből élünk, mit csinálunk egy gyerekkel. És a komcsikkal. És ez az egész mindenség. Minek a gyerek, aztán rögtön egy másik, azon kívül, hogy olyan édesek. Édes.

Meg egy tökély. Koszos és büdös. És először is persze én mihez kezdjek, vagy mihez ne, ezt kéne valamiképp megoldani. Meg még az orosz csapatok. Egyetem, történelemtanár leszek egy közepes gimnáziumban, jól van, nálunk lakunk majd, az egyik szobában, van egy különbejáratú szoba, az írást abbahagytam, még mielőtt különösképp beleéltem volna magam.

Mielőtt rendesen belekezdek. Mindenek előtt.

1980. augusztus elején Olaszországban voltunk C-vel. Most erről nem fogok túl sokat mesélni, pedig jól emlékszem, akármilyen rosszul is emlékszem. Nem volt pénzünk, banánt ebédeltünk nutellával stb.

Nutella.

Sírjál.

Veszel a szupermarketben egy üveg nutellát, és veszel hozzá két kiló leárazott banánt. Jó úgy is, pöttyösen, sötétbarna pöttyökkel a héjon, rohadni kezdő banánvégekkel. A Yous Hostel a Giudeccán szar volt, mert külön laktak a lányok meg a fiúk, éjszakánként el kellett válni. Elváltunk. Válás. Motoros kishajóval kimentünk a Lidóra fürdeni. Be a tengerbe. Ki a tengerből. Be.

És ki. A szállodára is emlékszem Assisiben, és a római panzióra egy Termini pályaudvar közeli mellékutcában, megmutassam, melyik? Egy üveg vörösbor, sajt, olasz sonka, kiültünk a teraszra, meleg volt és motorzaj. Írtam egy heves költeményt akkoriban, ha nem is pont erről, de a Termini benne volt. Közepesen reménytelen verseket írogattam, közepeseket és reményteleneket, két-három jópofát is. Láttunk egy meglepően nagy, lengyelek melletti demonstrációt a Piazza Navonán, érdekes volt, olasz balosok tüntettek, és fogalmam sincs, mit gondolhattak az egészről. Fogalmam sincs, mit gondoltam róluk. Ha vagy hét évvel ezelőtt, lehet, hogy tíz, egyszer találkoztam C-vel.

Meghívott abba a gimnáziumba, ahol tanít. Izgultam. Izgulsz, napokkal előtte, és tudod, hogy nem az lesz, és nem is az lesz. Hogy mi nem? Várom azt a valamit, nem tudom, micsodát, és persze semmi, még fájdalom se, csak némi kínos vacakolás, ez így nem hangzik ijesztően? Egy nővel csinálom, akit ismerek, szerettem, otthagytam, magammal csinálom, meg a lelkemmel, amit nem ismerek, és hogy hagyjak ott. Tényleg ott áll az iskola bejáratánál, és néz rám. És mindez túl hosszan tart, és túlzottan olyan, mint egy kísérlet. Lehet, hogy nem a lelkemmel, hanem azzal, amit az egyszerűség kedvéért az előbb izgatottságnak hívtam. Magam elé engedem a folyosón, lemaradok pár lépésre, megállok egy ablaknál, nézem, ahogy megy, nem!

    Nem!

    Mit nézek. Ilyen kíváncsian. Ilyen mohó kíváncsisággal arra, ami most majd következik.

    Milyen hosszas iskolai folyosókat terveznek!

    1980. december 23-án reggel Monteverdi Odüsszeusz hazatérése című operáját hallgattam a rádióban, a naplóm szerint. Aztán indultam karácsonyfát venni. Az Izabella utca végi játszótéren már nem volt, átgyalogoltam az Élmunkás hídon a Lehel piacra, és némi turkálás után vettem egyet 100 forintért. Vagy fél órát kellett sorbaállni. A sorbaállni szót pirossal aláhúzza a komputerprogram. A sorbaállást nem. Hazacipelem a fát, aztán elmentem, hogy mivel, az nincs leírva, a Jogi Karral szemben levő könyvesboltba, és megvettem a Bethlen Gábor emlékezete című könyvet, a szakdolgozatomhoz, szerkesztette Makkai László, és így tovább, nagyon sok mindenféle volt még aznap. Nincs csajom, van ez a könyv, megvan a karácsonyfa, megvannak az anyámék. Az apám. Sírjak? Megyek hazafelé egy elég nagy fenyőfával, vagy karácsonyfával, szép dús, nem ritkás, és az lesz majd, hogy egyedül leszek. Vagyis a szüleimmel, az jó, anyámmal, az apámmal meg a nagyanyámmal. Az anyu meg az apu, akik majd kérdeznek C-ről, ha igaz, persze csak finoman, vagy még annál is finomabbak, mert óvatosságból nem kérdeznek semmit. Tapintatból. Abból jól állunk. Nem emlékszem arra, hogy kérdeztek vagy nem. Vedd feleségül, mondta egyszer az apám. Hosszú haja volt C-nek, copfba fonta.

Lófarokba fogta. Hagyta csak úgy. Hosszú, sötétszőke haj, frufru.

Magas, szép melle volt, elég jó lába stb. Gyalogoltunk fölfelé a Várba, ez valahogy így először volt, ez történt legelőször, a Várszínházban dolgozik, megyek vele, izgalmas, el lesz kísérve. Nem izgalmas, mégis izgulok, erre viszont emlékszem, a meredeken emelkedő ösvényre, az izgulásra és a színház szagára. Más nem, előtte-utána semmi. Hazamentem vacsorázni. Gondolom én. Ültem a konyhában. Ülök, kanalazom, ami maradt ebédről, és jó minden. Cordélia! Micsoda pompás név! Ülök otthon, és tanulok magamban beszélni, mint egy papagáj, ezt mondogatom: Cordélia, Cordélia, Cordéliám, te, Cordéliám! Nem tudom visszatartani a mosolygást, ha arra a rutinra gondolok, ahogy majd egyszer a döntő pillanatban ki fogom mondani ezeket a szavakat. Mindig előtanulmányokat kell végezni, mindent a helyére kell tenni. Ha megnézem majd a naplómba, eszembe fog jutni, hogy pontosan mi volt.

Illetve elő fog jönni, egy jól blokkolt helyről. Ez meg az. Mi volt vacsorára, ilyesmik, és fenekestül fölfordít mindent. Mivel magyarázható hát, hogy a napló ilyen költői? A válasz nem nehéz: a napló írójának költői természetével, amely nem elég gazdag vagy nem olyan szegény – ahogy tetszik –, hogy a költészetet a valóságtól leválassza. Nem vesztünk össze, arra sem emlékszem, hogy veszekedtünk-e, nyilván veszekedtünk. Nyilván, de nem nézek utána. A szerelemtől behülyülsz. Föléget a szerelem. Ha otthagy, akit szeretsz, elégsz.

Új bekezdés.

Ne legyél az, ne legyél szerelmes, mert ráfaragsz. Ha a szerelmes vagy, szétég az arcod. A gyomrod. Szétégeti a szemedet a sírás. Ha szerelmes vagy, azt össze fogod téveszteni mindenféle más érzéssel. Mint például? Például összekevered azzal, hogy jó függeni valakin.

Csimpaszkodni rajta. A keblére borulva kényszeresen grimaszokat vágni.

Karácsonykor karácsonyfaillat van, vagyis fenyő, de csak ha a legolcsóbb fajta lucfenyőt veszed. A konyhában süteményillat. Kalácsillat, szerelmeslevél illata. Bekattansz, szó szerint, a szerelemtől. A szerelmes belesüti a szívét a szerelmeslevélbe. Ott van benne a szíve. Meghal, kifekszik, aki szerelmes. Lefekszik az ágyában és hallgat. Fekszem az ágyon, valószínűleg bejön mindjárt az anyám, és valószínűleg meg fogja kérdezni, hogy mit csinálok. Hát hogyhogy mit, anyukám, hallgatok, azt csinálom, hogy hallgatok, nem látod? Hallgatok, válaszolom neki. Ha így fekszek, nem látom az ajtót.

Csak hallom, nem az ajtót, hanem hogy bejön valaki. Ha úgy fekszek, látom is. Mondel mondel holvanő.

Hülyeség mondjuk ezüstfenyőt venni karácsonykor, vagy mit tudom én, még milyen fajták vannak, például cukorsüvegfenyő. Törpe spirál tuja. Legjobb, ha egyszerűen lucfenyőt veszel, mert annak van a legjobb szaga, átütő, ha a szomszéd szobában alszol, akkor is érzed, és még viszonylag olcsón kijössz. Még viszolyogtatóan olcsón is.