Kukorelly Endre: Búcsú a politikától – avagy „jé, van időm"!

Szándékosan nem úgy fogalmaztam, hogy mérleget vonsz, hisz nagyon helyesen nem ambíciód, hogy összefoglald képviselőséged úgynevezett tanulságait. Sokat nyilatkoztál már erről, úgyhogy az Országházi divatok olvasási ajánlata nyomán azt kérdezném inkább, hogy íróként milyen hasznosítható tapasztalatokkal járt a közéleti szerepvállalás?

Konkrétan semmiből semmiféle tanulság nincs, nem ilyen a működés. Aztán általában és mellékesen képződik azért mindenféle tanulság is, de nem tanulságok vagy tapasztalatok miatt élünk, hanem csak úgy. Mert így alakult. Mivel jól esik. Élvezet stb. Már ami, persze. Semmi mérlegmegvonás meg íróként hasznosítható tapasztalat – ugyanakkor meg folyton mérleget vonsz és hasznosítasz. Aki belép egy diskurzusba, azt az magába illeszti. Illeszkedik, átírja, mindenképp belé ír, alakítanak egymáson. Mindenképp változott bennem, hogy már nem egyszerűen valamifajta muszájnak látom a közügyekkel való foglalkozást. A görögök a politikát a szabadság terepének tartották, ez tetszik, mindenkit csak rábeszélnék arra, hogy lépjen a köztérre, testével-lelkével vegyen részt. Vegye a bátorságot, és jöjjön ki az oikoszból, házából-gazdaságából, mely pusztán saját magának és hozzátartozóinak túlélését biztosítja, és lépjen az Agorára. A görögök szerint ez a bátor lépés az eudaimonia, a jó élet alapja. Ellentéte a biosz idiotikosz, a közügyek iránti közöny – aki így élt, azt megvetették. A gazdaság nem volt téma, szolgák ügye, „politikában" elképzelhetetlen lett volna, mondjuk, „rezsicsökkentéssel" kampányolni. Vagy azzal, hogy „hangosan mondom, nem lesz gázáremelés!" És így tovább. Mindenképp nagy tapasztalat volt, nem cserélném be semmire, noha csak erőteljes külső késztetésre kezdtem vele mint anyaggal valamit.

Ha más nem, épp ez a könyv bizonyítja, hogy nem volt elvesztegetett idő, mert hogyha arra gondolok, hogy mit sikerült átmeneti szerepkörödben elérned, akkor bizony a „fenekes" színházas felszólaláson és a kordonhoz-láncoláson kívül nem sok mindent őriz Rólad az emlékezet... Viszont ez a közel 300 oldal megvan, megszületett...

Ha az „emlékezet" bármit őriz bárkiről, az már beláthatatlanul nagy dolog. Számomra amúgy leginkább emlékezetes a két láncolásban való részvételem volt, főleg a 2011 karácsonyi szétfagyásos. Akkor bírtam beszólni egy kamerába a magyaroknak, hogy ébredj fel, kisköcsög, és este, mikor kiengedtek minket a Gyorskocsi utcából, volt egy spontán beszéd is, több ezer ember előtt, nagyjából extázisban. Ha ezekre csak én emlékszem már, az is épp elég – nekem. Főleg abban a kontextusban, hogy semmi ilyesmi soha nem szerepelt a terveim között. És igen, túl azon, hogy az önismeret királyi útja, mellékesen arra is való az írás, hogy megmaradjon ez meg az.

Nem akartál vagy nem lehetett mélyebben beleszállni, s végigvinni az általad megpendített kulturális ügyeket?

Azokat az ügyeket nem én pendítettem, folyamatosan pengnek maguktól. Végig biztos nem lehet vinni semmit, de vinni kell, és ez baromira nem a „profik", értsd pártemberek vagy parlamenti képviselők dolga. Ellenkezőleg, nekünk civil politizálóknak a kutyakötelessége. Alaphiba a másokra mutogatás, a „fölfelé" mutogatás, instanciázás, és mivel a kulturális, művészeti szcéna minden másnál inkább megosztott, szanaszét szabdalt, így nem lehet elérni semmit. Kegy van gyakorolva, kapod, nem az érdekérvényesítés eredménye. Festők, írók, színháziak, zenészek és balett-táncosnők csak véletlenül ismerik egymást, nincs heveny kölcsönös érdeklődés, szolidaritás, nincs belátva, hogy ugyanazok az érdekeink, hogy strukturálisan hasonlók a bajok, mindenki túlzottan okkupált a saját biznisze. Hogy őt miért nem. Megy a nyafi meg az irigykedés, a döntéshozók meg szépen kivonják az erőforrásokat, a maradékot odalökik a klienseknek, akadémiával, kincsvásárlással, reprezentatív kulturális beruházásokkal igyekeznek legitimálni a helyzetüket. A kortárs művészet pária.

Beleszerettél az LMP-be, írod többször, és hogy ez kulcsszerepet játszott abban, hogy beszálltál. Tart-e még most, a válás után is a szerelem?

A napi kellemetlenségek, meg csomó, amúgy normálisan brutál inkorrektség miatt némileg kiállt belőlem, de mostanság visszaszerelmesedtem. Adott elempések, ki-ki ilyen meg olyan, ez kevéssé érdekel, de az ügy maga, a javaslat, hogy lehet másként, soha nem volt aktuálisabb. Egy kis kerek nő például, aki baromira ambicionálta, hogy a helyemre kerüljön, azt bírta nyilatkozni egy magát komolyan vevő plénum előtt, hogy ő erre született. Mármint a képviselőségre. És a plénum nem tört ki röhögésben. Ilyenek voltak, féltékenység, pengeélesre szorított szájak, és ez jó volt, mert annál könnyebben bírtam megszabadulni tőlük. Én nagyon nem „erre születtem", de hogy így alakult, és csináltam egy darabig, talán túl sokáig is, az nagy érzés.

Az olvasót minden bizonnyal a leginkább érdeklő pletykák, a zárt ajtók mögötti történések mellett személyes dilemmáid, képviselői botladozásaid önironikus tárháza is ez a könyv – sokak örömére nem vette el a tisztelgő őrség és a remek büfé tisztánlátásodat. Mi foglalkoztat most, mióta a Parlamentből és a fehér házból visszaültél ide, a családi ház kertjébe? Miken dolgozol?

Biztos nem látok tisztán, nem vagyok a tuti igazság birtokában, sőt, ez alatt az időszak alatt a leginkább meglepő, olykor bosszantó, inkább vicces volt tapasztalni, mennyi mindentudó él köztünk. Szomszéd, családtag, kolléga, volt iskolatárs, mindent tudnak, és meg is mondják nekem. Hogy csak nézek. Apodiktikus, megfellebbezhetetlen véleményhalmaz, úgy beszélnek az emberek, ahogy a tévében látják az úgynevezett elemzőktől. Vagy az elemzők veszik le a közbeszédből? A kertben tartózkodás viszont, így április végén, tényleg foglalkoztat. Ülök, olvasgatok, vacakolok, szaglászom, vadul jönnek kifelé a mindenfélék a földből, ilyenkor elementárisan bika vagyok. Karácsonyra lesz összes régi plusz új versek-kötet, ezzel foglalkozom majd nyáron. Ha túl leszek a Divatokon. Van egy tizenkét könyves projektem, ezeket tolom párhuzamosan, mikor melyikhez jön kedvem, és élvezem, hogy van rá időm. Jé, van időm!

Kaptál-e már visszajelzést egykori képviselőtársaidtól? Már feltéve, ha ilyen vastag könyvet egyáltalán kézbevesz közülük valaki...

Kötelező olvasmány számukra. Ha nem veszik meg néhány példányban, egyéb huncutságokra is képesek. Karácsony, Jávor és Scheiring, Ertsey, Schiffer és Mile biztos olvasta. Szerintem a két Szilágyi is. Vágó eljött a könyvbemutatóra. Ha valaki nem olvasná el közülük, az fájna, mindegyiküket szeretem, minimum bírom őket, ha ők már nem is bírják egymást, igazi belga vagyok, az. Utolsó mohikán, egyszemélyes Régi LMP. Majd belátják szépen. Azt hiszem, már belátták néhányan, igen, de hát belátni más, mint beismerni.