Kicsit majd kevesebbet járkálok

Mémoires - Hekerle Lászlónak

Két kislány üvöltöz az utcán.
Szép sárga a hajuk, dobozos kólát
isznak. Az egyik a másik felé köpi,
csillog az álla. A nyál csillog az
állán. Csorog a cuccán
le a nyála.

Én itt most, azt hiszem, kiszállok.
Megyek haza a köpködők között,
veszek vagy két kiló banánt,
ha a boltig el nem felejtem,
vagy el nem állok.
El nem ejtem

az elálmélkodástól. Bennem „nyoma van”
ama „negatív magabiztosságnak,
amiben az ironikus tudat
időnként tetszeleg.” Nem mintha tetszene.
A lányok tetszenek. Még viszonylag
a köpködés is.

Viszonylag furcsa, mint minden divat.
Furcsa bogarak keletkeznek,
állnak a járdán, alig másznak el,
ha rálépek, kicsit recsegnek,
azért egy kicsit ez kihat
a relatív kedélyre.

Na jó, de mégis, itt szépen végigmegyek.
Sajnos, van némi recsegés,
mindenből kifolyik valami.
Ha kerülgetek, kevésbé ropognak,
de azt alig lehet.
Úgy aligha lehet.

Ma délelőtt ilyen aligha voltam.
Bajosan. Az nem jó. Nem valami jó,
de így telik. Többnyire rosszul
söprögetnek, a fele ottmarad.
Délután gyakoroltam
a nyelvet.

Vagy még az is lehet, hogy összesöprik,
csak minden rögtön széjjel lesz dobálva,
söpörnek, aztán hajigálnak,
egyszerre söprés és dobálás, attól függ,
mi van. Beszámítják a többit,
beszámítódik.

Mégiscsak az van, hogy megyek haza.
Valamivel hosszabb útszakaszon.
Persze ugyanaz, csak hosszabban érzem.
Máskor meg túl rövidnek.
Egy autóduda
beragadt.

Kicsit majd kevesebbet járkálok

Esett az eső, vagy valamivel előbb zártak be, vagy
előbb még is nem kellett vinni tőrt, legelső alkalommal
még nem volt tőröm, nem vettük meg, iszonyúan zuhogott,
és mire odaértünk az apámmal, már bezárt a sportszerbolt,
úgy mentem vívni, hogy nem volt tőröm, mindenkinek volt,
csak nekem nem, lehet, hogy másoknak se, lehet, hogy
volt, akinek nem volt, rajtam kívül is, én mindenesetre
úgy emlékszem, hogy csak nekem nem volt, na mindegy,
teljesen fölösleges egyébként, anélkül ment az edzés, legalábbis az

elején, vagy ha már van tőröd, vettek neked, akkor
megfoghatod, végül is nem probléma, ugyanazokat a mozdulatokat kell
gyakorolni, akár van nálad tőr, akár nincs, ugyanaz a
hülyeség megy, persze igazából nem hülyeség, csak úgy mondom,
azt kellett csinálni, ugyanazokkal a mozdulatokkal, mégis, hogy nézel
ki, amikor kitörsz minden nélkül, úgy értem, hogy fegyver
nélkül gyakorold a kitörést, betanulod, aztán megy a gyakorlás
a végtelenségig, viszont második alkalommal már lett tőröm, meglett,
megint elmentünk abba a sportszerboltba a körút és a

már elfelejtettem, milyen utca sarkára, azt hiszem, Király, direkt
úgy, hogy még biztos nyitva legyenek, és vettünk nekem
végre egy nagyon szép gyakorló tőrt, szépen tudott görbülni,
bármit megszúrsz, elgörbül, de aztán visszaáll, egyből visszapattan, közben
rezeg hozzá, nagy a rezgés, olyan, mint a Robin
Hood című televíziós sorozatban, csak ott nem görbül, hanem
behatol, vagy pedig úgy csinálnak, mintha behatolna, irtó ügyesen,
semmit se veszel észre, hogy hol hatolt be, hol
nem, olyan, mintha tényleg átdöfné, pedig csak a hóna

alá ment, vagy összecsúszott, van olyan tőr is, amelyik
összecsúszik, bele valami tokba, és aztán nyomban következik a
halálsikoly, kész, már meg is halt az illető színész,
ott fetreng, pedig igaziból nem, mert van egy olyan
gomb a penge végén, az megakadályozza az átdöfést, ha
nem lenne gomb, hegyes volna a tőr, átszúrná, akkor
nem hajolna el, tényleg behatolna, átdöfné az ipsét, de
nem döfi át, jó konstrukció, csúszkálós meg hajladozós, nekem
hajladozós volt, hajlékony, ilyet vettünk a Körúton, a Majakovszkij

magasságában, ezt vittem edzésre, mondjuk ez volt a legjobb
az egészben, vinni a tőrt, megy szépen az ember
a fegyverével az Izabella utcában mint Robin Hood, jönne
az ellenség, egyből át volna szúrva, dacára a gombnak,
dacára annak, hogy a penge végén van egy gomb,
kár, hogy nem voltak csajok, mentem a fegyveremmel, jól
néztem ki szerintem, nem voltak az edzésen lányok, és
nem volt labda se, nem futball-edzés, hanem vívóedzés,
az egyik gyerek behozott egy gumilabdát, és edzés előtt

nekikezdtünk focizni, az az igazság, hogy inkább fociztunk volna,
mindenki futballozni akart, és már kezdtünk piszokul belemelegedni, amikor
bejött az edző, és kurvára lebaszott minket, hogy mi
ez, mi folyik itt, pedig semmi se folyt, csak
fociztunk, elvette a labdát, ez vívóedzés, üvöltötte, vívóterem, világos,
üvöltött, nem tudom, hogy aztán visszaadta-e, mármint hogy
a lasztit annak a gyereknek, és akkor kitörés, egész
edzésen a kitörést gyakoroltuk, utána alig álltam a lábamon,
másnap alig bírtam fölkelni, nekem ehhez nincs semmi kedvem,

a kitöréshez, mondtam az apámnak, mondtam neki, hogy mi
van, azt, hogy nincs kedvem, hát mihez van kedved,
kérdezte, nem tudom, miért kérdezget, nagyon jól tudja, hogy
mihez van kedven, a vívás komoly dolog, mondta, hát
az lehet, hogy komoly, tényleg jó volt a fegyver,
jó volt benne, hogy volt fegyverem, így mentem nagy
komolyan a Vörösmarty utcán, vagy Izabella, vagy mégis Vörösmarty,
mert ott grasszáltak a Simonyiék, akiktől mindenki félt, beleértve
engem, Vörösmarty utcai galeri, és az volt, hogy úgy

már nem féltem, amikor vittem magammal a hónom alatt
a tőrömet, akkor nem féltem egy csöppet se, hanem
direkt este nyolckor vagy mikor, edzés után a Vörösmartyn
jöttem hazafelé, és arra gondoltam, hogy na most, baszd
meg, most gyere, Simonyi, most nem mersz, mert szekond,
szerkl, kitörés, és készen vagy, de persze nem jött
a Simonyi, egyik csávó se, az apám pedig azt
mondta, hogy jól van, elmegyünk a már nem tudom
mi volt a hivatalos neve, toborzó vagy válogató, elmegyünk

a Fradi futball-toborzójára, és el is vitt, és az
is kicsit megváltoztatta az életem. Beálltak újabb változások. Így
változik, most nem sorolom, biztos mind nem is találnám
el. Én nem találtam ki semmit sem egészen, és
azok se engem. A vívótőröm még sokáig megvolt, egy
szekrény mögött tároltam a sarokban. Néha elővettem, kis robinhúdozás,
aztán egyszer levittem a pincébe, nem tudom, miért. Nem
tudom, mit lehetett volna kezdeni vele. Aztán egyszer eltűnt
onnan, kidobtuk vagy mi, ez is egy lehetséges változat.

(1998)

Egy t

Egy tény, kalapban járt apám.
Tényleg kalapot hordott,
egy barna zordot.

Fölcsapta nagy lazán,
pár-szál-haj-hátrafésülés-
s egy félmosollyal, és

-- ez nem nekem szólt, azt hiszem --
indult a hivatalba.
Nem mintha így akarta
volna. Nem mintha nem.

Szép rendesen.
Rendes kis férfi-félmosoly. Kitartja,
átér vele. Vagy rajta.
-- Vagy mégis, az egész nekem.

(2000)