Hol máshol élhettem volna?Kukorelly Endre a rendszerről

Kukorelly Endre a rendszerről
A költő, író, esszéista ROM című kötete másodszorra jelent meg bővítve, új írásokkal és új alcímmel: A komonizmus története.

Kötetét azzal kezdi: mindannyian, akik itt éltünk '89 előtt, legalizáltuk a diktatúrát. Kollektív bűnösök lennénk?

Végképp nem. Erkölcsileg ítélkezni - ehhez senkinek nincs jogosítványa. Csak annyiról van szó: aki diktatúrában éli a mindennapjait, fenntartja azt. Tudja vagy nem, tetszik neki vagy nem, pusztán a jelenlétével. Hogy extrém példát mondjak: nagyanyám pusztán azzal, hogy egy levegőt szívott a - családi szóhasználat szerint - komcsikkal, valamiként jóváhagyta a rendszert. Az ő felelőssége kimutathatatlan, konkrétan nulla; ám kicsi, nagy és kimutathatatlan felelősségekből áll össze egy ország. Egyetlen becsületes álláspont, ha saját portád előtt kezdesz söprögetni. Nem vádaskodsz, nem mutogatsz.

De ön még saját magát is lekomcsizta a könyvében.

Ebben van azért önirónia. Remélem, hallatszik. Komcsi talán nem voltam, és ha a Kádár-korszakról hallok nosztalgiázni, elmegyek onnan. Egész családom - pestiesen szólva - megszívta a rendszert. Virtigli úgynevezett keresztény úri középosztály, fölmenőim nagybirtokosok voltak a Kárpátalján. Trianon után el kellett kótyavetyélniük mindent, a híres demokratikus cseh uralom alatt kiutasították őket ?magyarkodás? miatt. Ami maradt, azt '47-ben elvették, az egész családot kitelepítették, sokan elmentek '56-ban. Mi maradtunk. Nincs rá racionális magyarázat, miért. Apám ludovikás tiszt, Ukrajnában partizánvadász, súlyosan sebesült. Amikor hazakerült a fogságból, sokáig nem kapott állást. Majd tisztviselőként dolgozott. Nagyon jó lélek volt szegény, egy néhai katonája segített rajta ?pártvonalon?. Ez milyen kifejezés, nem?

Önt is érték hátrányok?

Szegények voltunk, anyámék úgy gürcöltek, rossz rágondolni. Sokáig nem vettek föl az egyetemre, a testvéremet egyáltalán nem.

Könyvében úgy fogalmaz: maga is legitimálta a rendszert azzal, hogy írt.

Azzal, hogy az írásaimat elküldtem folyóiratoknak, és meg is jelentek. Csak a második nyilvánosság, a szamizdat nem legalizált. Undorító, hogy őket is kikezdik. Jól értse: szó sincs arról, hogy hibáztatnám, akik maradtak, részt vettek, próbáltak élni. Így például magamat. Itt születtem, magyar vagyok, magyar szív, magyar satöbbi, magyarul beszélek, hol másutt élhettem volna? Az egyéni felelősségeket nem szabad összemosni. Sem másokra mutogatni.

Se szeri, se száma az egykori nagy ?ellenállóknak?. Ön a nyolcvanas években alapító tagja lett például az Örley Körnek. Könyvében besúgóiról is ír. Kérkedhetne ellenzéki múltjával.

Ellenzéki voltam, mint mindenki, aki kiütést kapott a rendszertől. Sokkal kevésbé ellenálló, mint kellett volna. Írni akartam, ez - és hogy nem sikerülhet - talán túlzottan is ?leuralt?, és amikor kezdtek elismerni, annak talán túlzottan is örültem. Hiúság satöbbi.

Milyen visszhangja volt a ?kommunista könyvének??

Legkorrektebb szakmai recepció. Pártpolitikailag persze a szokásos: balról, hogy miért komcsizok, jobbról, hogy miért nem komcsizok. Ha nem angazsálódsz valamely oldalhoz, ráfizetsz. Ez ijesztő. A független beszéd, ?a dolgot magát nézés? manapság nem megy, mindkét tábor eltol, átpasszíroz: ha nem hozzájuk tartozol, akkor az ellenséghez. Az értelmiség ebbe valahogy belement, belecsúszott, és most fut a pénze után. Azt figyeli mind, mit vár tőle az a politikai csoportosulás, amelyet zömében amúgy ő alkot. Ahelyett, hogy folyamatosan distancírozna, és rájuk szólna: fogják vissza magukat.

Szinte kizárólag olyan írókkal találkoztam, akik azt mondták: semmiféle szekértáborhoz nem tartoznak.

Súlyosan összekeveredtek a dolgok: ízlés, világlátás, pártpreferencia. Poétika és politika. A Szépírók Társaságát már megalakulásakor definiálták politikailag, ?odarendelték? egy párthoz.

A liberálisokhoz.

Holott ez nincs így. A társaság olyan tagokból alakult, akik nem értettek egyet az írószövetség szerepvállalásaival és szerepnemvállalásaival, ezért kiléptek onnan. Vélemény, sőt érdekkülönbségek már a nyolcvanas években is artikulálódtak az írószövetségen belül - ezt a kérlelhetetlen, rossz ízű, gyanún alapuló megosztottságot viszont elképzelni sem tudtam. Ha valaki a népi-urbánus megosztottságot felülírandónak gondolta, mindkét csoporttal jóban lehetett. Ez ma nincs. Egykor azért drukkoltam a Fidesznek, mert tőle vártam, hogy mindezt egyszer s mindenkorra elintézi. Ez lett belőle.

Az egész társadalmat jellemzi a megosztottság. A ?komcsi? sem azt jelenti, mint azelőtt: a jobboldaliak általános szitokszava lett, az idegenszívű, a hazaáruló szinonimája.

Azokat az értelmiségiekből lett elkötelezetteket, akik ma hangosan komcsiznak, szánalmas senkiknek tartom. Az úgynevezett politikusok: az más. Veszekednek, mint a cselédek, csinálják a purparlét, de hát mit tehetnének? Nem szép, de érthető: mi, a népfenség nem szólunk rájuk, hogy csönd legyen, elég a vircsaftból. Miénk a felelősség, engedtük elkanászodni őket. A politikai elitnek becézett pártemberek a nép kiválasztott vagy potenciális alkalmazottjai, azért fizetjük őket, hogy a köz ügyeit intézzék. A miniszter szolgát jelent. A hivatalban levő vagy az exminiszterelnök per definitionem a (köz)szolgák elnöke, nem az enyém. Hogy a politikai garnitúra eltévedt, abban az értelmiség a ludas.

Mindkét oldalt hibáztatja?

Nem egyforma mértékben. Aki erre a pályára lépett, nem teheti meg, hogy ne minden idegszálával törjön a hatalom megszerzésére. Ám ne mindenáron! Bárkivel lepaktálva. Akik a leggonoszabb indulatokat is hagyják elburjánzani, rosszat tesznek. Hogy finom legyek. Meg hát saját szempontjukból is bután csinálják. A Deák Ferenc-i, államférfiúi attitűd méltó egyedül tiszteletre. Nem lenni bárkik vezére, nem kérni a ?borzalmas tagságból?. Rendesen beszélni. Nem várok túl sokat.

Népfenségről beszélt. Valójában meg mintha a társadalom szolgálná a politikusokat.

Ez a probléma gyökere. Nincsenek tisztázva a viszonyok. Ezeket a félreértéseket kéne valahogy fölszámolni.

Hogyan?

Például beszélünk róla. Ez már egy pici megszűnés. Európába becsúszott a keleties politikai berendezkedés. Karizmatikus vezető, akinek nagysága, csábereje előtt leborul a nép, nem európaias. A görögök cserépszavazással távolították el a poliszból azt, akit kitűnősége miatt veszélyesnek tartottak. A népszerű ember egyeduralomra törhet, pontosan érezte a démosz. Ma nem érzi. Ma szeretik, ajnározzák, a vezérüknek tartják. A taxi vezetője a taxit vezeti, nem engem. Beszállok, bemondom, hogy Szondy utca, és ha van kis eszem, behunyom a szemem, vagy bambulok kifelé, nem foglalkozom azzal, milyen útvonalat választ. Az is belefér, hogy kicsit becsap, érezze magát jól. Én úgyis jobban érzem magam nála.

Visszatérve: ma jobboldali körök mintha újra akarnák játszani a rendszerváltást.

Jobboldali körök, ugyan! A leosztásból kimaradt elégedetlenek, akarnok lúzerek. 1989 után szerintem is keményebbnek kellett volna lenni. Komcsitlanítani. Ma ezt feleleveníteni felelőtlenség, csak káoszt okoz. A rendszerváltást ugyanúgy nem lehet újrajátszani, ahogy a német-magyar világbajnoki futballdöntőt.

Önnek - családi gyökereit tekintve - a konzervatív polgári réteghez kellene tartoznia. Mintha semmiben sem osztaná a jelenlegi jobboldal nézeteit.

Valóban odatartozom. Ennek, amit nyomatnak, semmi köze a keresztény konzervativizmushoz. A konzervatív-liberális ideált gyakorlatilag senki nem képviseli.

Ungváry Rudolf szerint a jobboldal megrekedt horthysta ideáljai között.

Ismertem ?horthystákat?. Nem idealizálnám, de azok úriemberek voltak - ha ez mond valamit -, a maguk hülyeségével együtt. Volt tartásuk, tudták: bizonyos dolgokat nem lehet megtenni, még mondani sem. Ismertem őket, valóban nagyon rosszul jártak. Ám nem lihegtek bosszúért. A mai habzó szájú, újsütetű hőzöngőknek nincs közük hozzájuk. Szóba sem állnának ilyesmi szíjjártófélékkel.

Miért nem nyilvánulnak meg manapság a mérsékelt jobbközép hívei? Miért nem tiltakoznak a gyűlölet és antiszemitizmus ellen?

Alig vannak néhányan. A régi nemzedék kihalt, ivadékai deklasszálódtak. Kemény erkölcsi, szellemi züllés. Odalett a tartás. A konzervatív oldal erodálódott.

Arról beszélt, hogyan legitimáltuk a diktatúrát. Ma miként legitimáljuk az ország politikai kettészakadását, az árpádsávos, masírozó gárdákat?

Lényegi a különbség. A létezett szocializmus illegitim volt, a demokráciának nincs szüksége legitimálásra. A nép választ, csudamód nem is rosszul. Tud valamit az istenadta nép. Bármilyen rémes is konkrétan, demokráciában, szabad világban élünk. Gárdakérdésben nem hadoválni kéne. Hanem kőkeményen fellépni. Az értelmiség felelőssége helyre tenni a dolgokat. Majd úgyis megint szétmászkál minden.