Egy belga revolver

Egy belga revolver

Ha valami politikával kapcs. keversz bele, akkor gáz, mert abban mindig váltogatom a véleményem. Most épp nem bírom az szdsz-t, a szocikat természetesen soha, vagy mégis, vagy az szdszt soha, ezt nem tudom eldönteni. Végül is nem tetszik a gyurcsány szövege, főleg lampertmoncsicsi nem, de jó nézni őket, meg az egészet. Annyira rosszak. Úgyhogy rossz nézni őket. Nagyon zverj. Nálam ez bulvár szinten megy, de általában jobboldali vagyok, illetve mindig bal, de itt jobb, ott meg bal, most ezt nincs időm kifejteni, de más qrwát ne idézz, ne is kefélj velük, mert széttéplek, és kivágom az agyad.
(B. M.)

Claire: Mikor érted meg végre, hogy ezt a szobát nem szabad bepiszkítani? Minden, de minden, ami a konyhából jön, köpedelem! Ne zavartasd magad! Csak szórakozz! És főleg ne siess, igazán ráérünk.
(Jean Genet: Cselédek)

Elég nagy a zűr. Nagy. Mielőtt belefogok, el kell mondjam, hogy magam a Nemzeti ¡-be tartozónak gondolom. Ha ez lehetséges. Nem nulla, nem tojás, kör. Emlékszem arra a nagyszájú, közönségesen beszélő, mindenen hangosan nevető kislányra, hetedikes lehettem, ő egy évfolyammal alattunk járt, teljesen kifejlett nő, tetszett nekem, egyszerűen csak tojásfejűnek csúfolt. Nem szóltam vissza, rá se mertem nézni, ő meg, mintha direkt rám vadászna, egyre agresszívebben csinálta. Gyönyörű melle volt, kihozta az iskolaköpeny. Nem mondanám, hogy nem fájt, hogy nem hozott mélységesen zavarba, fogalmam sem volt, mihez kezdjek vele. Elpirultam, ennyi. Nem kezdtem semmit. Akkor még. Ilyesmi tempóval kapcsolatban volt használatos otthon az a kifejezés, hogy proli.

Ugyanis mi proliztunk. Ment a prolizás, csütörtök esti bridzspartik előtt dühös-heves, eléggé lapos komcsizás, olykor zsidózás is. Amolyan szalonzsidózás, elkeseredettségből, frusztráltságból fakadó kompenzáló lenézés, sőt sajnálat keveréke. Reakciós szöveg. Emlékszem a magából enyhén kikelt Loli néni arcára, a szóhasználatára. Fájdalmas, de visszafogott, szép és elegáns volt a Loli. Nagyon nem bírtam. Elviselhetetlen. Anyám hangsúlyaira, meg arra, ahogy az apám unja, nem törődik az egésszel. Miért nem törődik?

Mivel nem törődik? Szörnyen kitoltak velük, és most enyhén fogalmazok. Mentem apámmal a Fradi-pályára, más klub föl se merült. Ugyanis a Fradi reakciós csapat, és mi reakciósok vagyunk. Fogtam apukám kezét, szoros kis, szeretettel teli családi kör.

Nemzeti coeur, én innen beszélek, tisztázzuk. Nagy baj van. Ilyen már nincs. Nem baj.

Nem is lesz, ez biztos. Normális reakciósok, nemzeti és keresztény, dzsentri és polgár, lateiner és hivatalnok/katonatiszt, szabadszájú, elviselhetetlen és bámulatos, gesztusaikban dühítően autentikus, konzervatív-liberális urak. Csak ez a parvenü jobb-csürhe, oké, legyen, mindegy, nem ez a baj.

Azért ekkora a baj, mert az egész igazából nincs elölről szépen végiggondolva, elölről kezdve. Most sem lesz, szép se lesz, néhány hosszacska megjegyzést teszek, oszt megyek aludni. Kezdjük ott, hogy túl lazán használatosak bizonyos terminusok. Politika, mondja, aki mondja, és politikus, és a pártok közti hajcihőről, hatalmi játszmákról beszél, közpénzből eltartott pártkatonákról beszél. Politikus, képviselő, miniszter(elnök), ezek összekutyulódnak-boronálódnak. Keveregnek. Kavarodnak. Tévesztődnek. Hatalom, ismételgetik a végrehajtó hatalomról, a képviselőket, népképviseletet összekeverik a kormánnyal. Megtévesztés, azt nagyban űzik, de igazából létezik politikai hazugság? "A demokratikus verseny paradox módon még ösztönöz is a hamis praktikákra, mert a választók nem elég tájékozottak", így Kis János (Pengeélen, ÉS, 2006/39.): ez miért paradox? A hamis praktika nem tautológia? "Addig beszélhetünk értelmes módon népképviseletről, a választókkal szembeni felelősségről, amíg a közösség fenntartja a különbséget igazmondás és hazugság között", stimmel így? A választó "tudja, hogy nem lehet olyan világ, ahol a választott tisztségviselők mindig az igazságot [...] mondják", tudja, hogy visszaélnek a bizalmával, de "elvárja tőlük, hogy tiszteljék; márpedig ha egy politikus tiszteli a polgártársait, akkor nem hazudik nekik könnyű szívvel", állítja, és rátér Gyurcsányra, az őszödi beszéd "katasztrofális" hatására: van összefüggés? "Döbbenetes fény" stb., az egészet, úgy, ahogy van, nem értem. Szinte semmivel sem értek egyet.

Mert, ad 1., a-moll eins, ahogy anyukám mondja, én vagyok politikus. Akkor és addig, amikor és ameddig közös ügyek foglalkoztatnak, konkrétan most. Épp, mint a politikus(nak titulált pártember), képviselő, apparátusokban dolgozó, föl egész' a miniszter(elnök)ig. Mikor focizom, csajozok, a szakmámban nyomulok (dolgozom, igyekszem föl/előrefelé), nem vagyok politikus, ahogy az említettek sem gyereknevelés, főzés közben, vagy míg tömik a fogukat. Most se "mint író" írom mindezt, nem "irod. munkásságom" része. Noha.

Ad 2. Abban az értelemben, ahogy közhasználják, szerintem nincs politikai hazugság. Képviselőm nem a hazudik/igazmond koordinátában beszél: azt kell mondja, amit én mondok vagy mondanék, ha én volnék ott. Nem vagyok ott, mert: milljó okom van rá, nem érek rá, értek hozzá, nem is akarom érteni, napozok a kertemben, nincs kedvem, nem érdekel, unnám. Megfizetem, képviseljen, az érdekeim mentén választom. Jelentkezik, bevállalja a melót, ha van eszem, nem foglalkozom azzal, hogy egyetért-e velem, vagy pénzér' csinálja. (Majdnem) mindegy, ha azt mondja, ami nekem jó, akkó' jó.

Hazudva vagy őszintén.

Ha nem így tesz, akkor nem hazudik, csak nem a képviselőm, és kirúgom a csákót. Egy közösség tartsa fenn a különbséget igazmondás és hazugság között, de ne már legyen ez, ahogy Kis János teszi, összehozva a népképviselettel. Meg a választókkal szembeni felelősséggel, mert szigorúan véve olyan nincs. És vegyük szigorúan, képviselőm u.is munkaidejében (helyettem, míg magam munkaidőben Anna Kareninával foglalkozom a fürdőkádban) törvényeket hoz, és az általa delegált végrehajtó hatalommal, a kormánnyal végrehajtatja. No és ez, a végrehajtó hatalom, a köz szolgái, a k.szolgák elnöke felelős, képviselőmön keresztül, nekem. Képviselőm nem felelős, hanem vagy képvisel, vagy nem. Nem? De.

Ad 3. Kis J. a közvélemény morális megrendüléséről ír, no ilyen végképp nincs. Köz, ahogy rendül? Ki megrendül, ki nem, és ki mitől. Attól, hogy a góré lekúrja a mancsaftját? Morálisan nem is a hallgatózás kifogásolható, az egymás öltözőjét lehallgató személyzet, hanem hogy ezt, a közérdekre hivatkozva, piti kíváncsiságom kielégítendő, lelkes-borzongva hallgatom, és nem pofozom le nyomban a cselédlépcsőn az árulkodót.

Ad 4. A választó, hát az meg kicsoda?, mert én spec. tuti nem. Választás, tart, amíg tart, 3 percig, akkor sem választó vagyok, hanem állampolgárok azon részhalmazából egy, aki az által véli érvényesíteni érdekeit, hogy képviseletére kiválaszt és pénzért fölfogad számára megfelelőnek látszó jelentkezőket. Ahogy földesúr a cselédségét: válogat az (egyébként meglepően hasonló) ajánlatok közül, és majdhogynem pofára, rokonszenvi alapon választja az egyiket. És hogy paradox volna (a munkába lépni akaró személyzet közti) versenynél a praktika? Kis János egyetértőleg idézi Rauschenberger Pétert, miszerint Gyurcsány nem morális hős, mert ha bocsánatot kér, "hogy most azután jöjjön az igazság ideje, az ért volna valamit. Ez nem ér semmit." Ez az állítás nyomban összedől, nem ér semmit, ha az erkölcsi diskurzusból, mint nem odavalót, finnyásan kipenderítjük. Egy közszolga ezért meg ezért (más potenciális közszolgákkal való küzdelme íratlan - és gusztustalan - szabályainak megfelelően) inkorrektül tájékoztatott engem, ergo nem úriember. De hát (úri)emberek! A miniszter mint miniszter (és nem mint magánember) definíció szerint nem "úr"!

Hanem, külön kéne hangsúlyozni?, a fenséges nép hivatott szolgája (Más tészta a nem pénzért és/vagy hatalommámorból ügyködő államférfi - lát-e itt valaki olyat? -, ő viszont hogyan, miért mondana mást?) Aki focizik, tudja, ha nincs bíró, a szabályok betartása ettől nyomban morális kérdéssé válik. Akkor nem csalunk, mindenki (elsősorban, jobb esetben kizárólag, saját maga) bíró(ja). Ha azonban bíró "vezet", majd' minden stikli legitim, morálisan nem megítélhető. A választás bírálat, én (is) döntök, így, ezért az egymással a győzelemért harcban álló csapatok egymásnál nagyobbat mondogatása nem hazudozás. Csupán csak mind a legjobb arcát - mert mi mást - mutatva viselkedik, ahogy ez állásinterjúknál normális. Vizsgán. Első randevún. Be van ígérve a csillag égből való lehozatala, hidd el, ha akarod, ha tudod, jól esik neked, ha szeretsz hinni. Tényleg elhiszed?

Szerinted a reklám hazudik?

Hiszel a reklámozónak? Ha kiadóm komoly pénzekért hirdeti a könyvem, ezzel eléri, hogy (nem azért) veszik (, mert jobb a többinél, hanem mert komoly pénzekért hirdeti), akkor hazudik?

Ad 5. Jó-jó, de az, hogy választott tisztségviselő, tényleg mi a manó? Ha képviselő, lásd fenn (ne igazat beszéljen, hanem helyettem), a végrehajtó hatalom részese pedig, végképp ne az igazság/hamisság mentén mozogjon, ha kérhetném. Hanem hogy annak kivitelezése, amivel megbízták, minél optimálisabban teljesüljön.

Akár mellébeszélés, elhallgatás, ha tetszik (amúgy nem tetszik!) hazugság árán. Ugyanis - engedjük meg neki - ő ért a mikénthez (legalábbis ezzel jelentkezett, így mondta magáról, és ragaszkodnék a jóhiszeműségemhez), tehát tudja, hogyan kell - mint orvosnak a csukamájolajat - beadni a beadandót. "Kockázatos játszmáját a hátunk mögött": hol máshol? "Az igazmondásról és a hazugságról szóló (pró és kontra) sekélyes moralizálás számomra émelyítő", írja Tamás Gáspár Miklós (Vallásháború vagy osztályharc, ÉS, 2006/39.). Számomra is. Szerinte a polgári demokrácia lényege a "titkos kormányzás", mert ellentmondás van a nyilvánosság és a politikai egyenlőség "illetve az osztályuralom és a politikai-kulturális hierarchia védelmét ellátó állam funkciói között". Ehhez annyit fűznék, hogy ez a rendszer egyrészt a nyilvánosság és a politikai egyenlőség felé törekszik, másrészt a verseny szelleméhez tartozik a titok (félrevezetés) és az át- meg átrendeződő hierarchia, az állam pedig mindezt együtt védelmezi. Nekem is az a számadó tetszik, aki, ha kérdem, pontos számot ad, nem titkolja előlem, ami engem illet, és ha akad ilyen, alkalmazom. Ha nincs (és nincs!), alkalmazom, aki kevésbé pontatlan. Ne becsületes képviselő és/vagy miniszter legyen (becsületes ember, az legyen!), hanem - kizárólag közügyekben - helyettem beszéljen, döntsön, intézkedjen, ha kell, "ellenemre" is az érdekemben.

Szolgáljon, egyszóval.

Kelleténél jóval kevésbé tartjuk amúgy evidenciában, hogy a miniszter (köz)szolga. Miniszter úr, ez kontradikció. A víz az úr. Habár fölül a gálya. No azért! Ha dolgozik, miniszter, civilben X úr/hölgy, és hogy miért miniszterelnököznek le derék exeket, végképp rejtély. Mit szolgál? A taxisofőr szolgálaton kívül furikázva úrvezető, civilben senki pincér vagy szobacica nem szolga, miért pont a szolg. kívüli szolga szolga? A min.elnök pedig per def. a szolgák, az általa toborzottak elnöke.

Nem az enyém.

Nagyon nem az enyém.

A tied se. Senki lelkes, vihogva viktor'zó csitriké, fecózó szakiké, belobogózott foghíjas atyafiaké, hidrogénezett idősebb hölgyeké és lófarkas, egyetemistának látszó fiatalembereké sem. A legfinomabban szólva is alkalmazott/alkalmazó viszony forog fönn, és hogy épp egy alkalmazott közjogi méltóság volna, félreértés. Baromság. Lapszus. Logikai hiba. Nyelvi hiba.

Hiba.

Sőt katasztrófa. Na ez (, mert ebből származik) a katasztrófa.

Ad 6. "Politikus" mint olyan (akkor még egyszer: pártember, képviselő vagy miniszter?) miért tisztelné: de kiket is?, a polgártársait? Ezek a kategóriák nem ugyanabban a dimenzióban mozognak. Mintha összecsúsztak volna: ahogy a taxisnak kuncsaftja van (és szintén kuncsaft, ha más taxis szolgáltatását veszi igénybe), a képviselőnek képviseltjei. Polgártárs, mint maga is (még ha saját magát) választó polgár, ebben a vonatkozásban képviselő (homlesz, háziasszony, futballista) mivolta nem játszik. Pártpolitikus nem tisztel (vagy nem), hanem szolgál vagy "helyettesít".

Vagy nem szolgál stb., és akkor, tisztel vagy nem, kirakom a hóra. Hazudni viszont, ennek megfelelően, "nem tud", ha akarna sem, nem lévén egyenlő a (jog)viszonyunk: nem erkölcsi szempontok játszanak az elszámolásnál. Tisztviselő: tisztességes, vagy nem az. Tud kecsegtetni, hízelegni, sőt nyalizni, magáról és csapatáról hamis-előnyös képet festeni, a közügy és saját ügye szempontjából manipulált adatokat szolgáltatni. Gondolhatom róla, hogy félrevezet, a hosszabb utat választja, hogy ketyegjen az óra, de ha arra gyorsabb, és azért ketyeg így? Korrekt vagy inkorrekt? Amúgy, mint mindenki, hol korrekt, hol nem, ez a leg(jobb, normálisabb, élhetőbb) változat. Engedem, sőt - ezzel korlátozhatom - biztatom is arra, hogy nyugodtan csinálja meg belőlem a maga tisztes hasznát, és ha (jól) él a helyzetével, nem hiszem róla, hogy visszaél vele. (Nem) minden cseléd lop.

(Nem) muszáj neki.

(Nem) azért cseléd. Pontosabban (nem) azért képes egyáltalán szolgálni. Ugyan, mire mennének a gyárilag hajlongani képtelenek nélkülük? Lenn is van valami, muszáj lennie hajlósabb gerincűeknek. "Ha egy politikus tiszta szándékkal piszkítja be a kezét", ez számomra értelmezhetetlen. Tiszta szándékkal piszok dolgokat tenni nem lehet. A sebész operálván bepiszkítja a kezét, csorog a vér, veríték és könnyek meg minden, de fölmerülhet a (nem) tiszta szándék? Nem tiszta szándékból gyógyít, hanem (...) gyógyít, értsd, ez a dolga, hivatása, ebből él.

Ad 7. "A demokráciát az a megállapodás tartja életben, mely szerint a mindenkori kisebbség elfogadja a többség által választott vezetőket az ország vezetőinek", huhh, ez így nagyon nem! Hogy "a kormányokat mi választjuk" (Kis J.), csak megszorítva igaz, az érdekeim képviselői alakítanak kormányt (amennyire tudnak, többségbe kerülvén), és jól teszem, ha ebbe, azon kívül, hogy választáskor ítéletet alkossak a kormány előző négy évben nyújtott teljesítményéről, nem szólok bele. Mintegy tudatlanságban tartom magam, ehhez ragaszkodnék. Választok a társaságok közül, de a taxi vezetőjét nem. És nem mondom meg neki, merre-hogyan kormányozzon, mikor nyomjon gázt és féket, merre rövidebb a hamarabb, hogy ne taposson el mindent, ami keresztülfut az úton, azt vizsgálom csupán, eljutok-e, ahova szándékozom, ami be van ígérve. Pedig nyilván volna pár ötletem, látván, hogy' dögölnek a libák. Hogy "a választók többsége [bármit] nem gondol végig", bölcsen teszi. Ne a többség, senki meg se próbálja! Aki hajlandó és képes végiggondolni, azt sok pénzért azonnal alkalmazzák! A választónak nem kell tájékozottnak lennie, nem is lehet az, senki nem lát senki veséjébe, pofára megy, mint minden.

Ízlésből megy. A lehető legjobb változat.

Ha tetszik neked. Tetszik a muki. Az élet. Neked az élet tetszik nagyon. Értesz ahhoz az autóhoz, amit izgatottan megvásárolsz? Értesz ahhoz a nőhöz, aki mellett nyugodtan elalszol? "Tartson tudatlanságban" a vezető, nehogy már beledumálja a fülembe a stratégiát meg a taktikát, mert egyrészt bambulni óhajtok, úgyis piszkosul zötyög a tragacs, másrészt bámészkodom, zenét hallgatok, no és Anna Karenina, tehát kuss legyen. Diszkréten rebegje el, ha kell valami, és ugye az egy pillanati sem merül föl, hogy mert ő ül legelöl, ő kormányoz, és abba nem enged belepofázni, ettől valamiképp ő volna a góré?!

Ad 8. Végül pedig, ami az őszödi Gyurcsányt illeti: hol itt a katasztrófa? Hogy "politikai válságot okozott" volna? (Radnóti Sándor, ÉS, 2006/40.) Politikai válságot az okoz, hogy az ellenérdekelt, potenciális közszolgahad vezetői rányomultak, és cinikusan dagonyáznak benne, apropót találván riválisuk kinyuvasztására erkölcsöznek-hazugoznak. Ez nem szép.

Csúf. Nem kellemes.

De nem erkölcstelen.

Ha tehetséges és ambiciózus emberek így tesznek, nem hatalommániából törekszenek. Hanem egy döntés, életük stratégiaváltásának súlyos konzekvenciái miatt. Aki erre a pályára lép, nem ügyvéd, orvos, tudós, alanyi költő (Vásárhelyi Mária: A nagy agyhalál, ÉS, 2006/42.) vagy futballista teljesítményével keres kitüntetett ("hatalmi") helyet magának a társadalmi hierarchiában, kénytelen közvetlenül a (z oké, a demokrácia viszonyai között "csupán" végrehajtó) hatalmat megcélozni. Akkor viszont nincs más út, nem lehet, hogy ne ő legyen ott. Vagy az övé (minden), vagy (a) semmi (van), és ezért tehát minden eszköz. Ne ítélkezzen-moralizáljon, aki nem így választott: ők egymást közt játszanak (előttünk, sőt nekünk), egymás ellen harcolnak (nem ellenünk, sőt értünk), és maguk húzzák meg maguknak az övet, ami alá tilos ütni. Nézze, aki nézi, ha bírja a pankrációt, izguljon, ha amúgy unná magát. Ha nem unja, unalmasnak fogja tartani. Majd szóljanak, melyik nyert, nekem tulajdonképp mindegy.

Majdnem.

Egy van, ami kicsit se mindegy. Nem is az, hogy ennyire leuralta a csetepaté a teret, hogy iszonyú a ricsaj, hanem, hogy léteznek híveik.

Hívek vannak, úristen!

És beizgulnak. Még be is izgultak! Miért vannak híveik?

Ez hogy lehet, csöppet sem értem, ha valamit nem, ezt nem. A fenséges nép hogyan híve saját alkalmazottainak? A főszakács lehordja saját csapatát, mert fél, hogy ha nem változtatnak a kuplerájon, felmondanak neki(k), ez "ment ki". Bárgyú kell legyen, aki megdöbben, és azon sipákol, hogy csúnyán beszélnek, de félreérti a helyzetét, ha gyűlölködik vagy lelkesedik. Nem szokás úri szalonban a konyhából behallatszó cselédvircsafton ájuldozni, ám érzelmileg viszonyulni semmiképp sem az. Beszélni róluk, nem is tudom. Hajdan budai úriasszonyok kedvenc témája volt háztartási alkalmazottaik kibeszélése. Az értelmiség éppoly szíves-örömest szapul "politikusokat", rendben is volna.

Valahogy.

Picit büdös. Ízlés dolga. A nép begyújt a tévének, töri-zúzza az eszközt, amivel ügyintézőiről így-úgy, de tájékozódhat, mert valóban nincs nagy mákja (= szerencsétlen), adót fizet, és nincs értesítve arról, hogy régóta, vagy 16 éve fenség, nem misera plebs contribuens többé. Ez rendben van, ressentiment tombolás (Tamás G. M.), de hogy értelmiségiek maguktól, honor nélkül, egyenesen angazsálódnak valamely párthoz?

És kritikátlanul visszabüfizik a pártkiskátét?

Hogy karizmát várnak el, sőt látnak bele pártvezérekbe? Nocsak, vezérük nem bensőjükből vezérli őket? Nem látják a karizma veszélyét, hogy épp a kisugárzók legveszélyesebbek a demokráciára? Nem azért, mivel képesek volnának az intézményrendszert lerombolni, ne túlozzunk, viszont a jámbor néplélekbe alaposan be bírnak zavarni. Nagyjából ezzel a zűrzavarral van tele a beszéd tere. A szimbolikus tér. És a konkrét. Csak kukkants ki.

Meg vizelettel. Húgyszag és cinizmus. Tényleg nézd meg, szagolj oda. Szerinted tetszik ez bárki becsületes embernek? Csak remélem amúgy, hogy ez a szöveg, miközben azonnali elhúzást ajánl az ultimátumozgató, erőszakkal cicázó Orbánnak, nem menti Gurcsányék húzásait. Egyetértek Tamás Gáspár Miklóssal, azok a valóságos ellentétek, amelyek megnyilvánulnak, ám ebben a felekezeti típusú bináris oppozícióban kizárólag a belga álláspont létezik. Számomra. A politika viszont a kisebbik rossz politikája, és jaj-jaj, ezek a fiúk-lányok itt elég borzalmasak. Szocik, na, most mit tegyek hozzá!, mint nagybirtokos, nem bíznám rájuk az igazgatást. Már ha létezne bármely alternatíva. Nem látok alternatívát. Hogy jövök én ahhoz, hogy ne lássak alternatívát? Hogy jövök ehhez az egészhez?

(2006. október 17-21.)