Bojtár Endre: Kukorelly TündérVölgye, Sosztakovics Ünnepi nyitánya

Először olvasnivalót ajánlok. Nyaraláshoz, amikor van idő lassan, el-elgondolkozva olvasni, igen alkalmas Kukorelly Endre közel négyszáz oldalas regénye (TündérVölgy avagy Az emberi szív rejtelmeiről).

Zavarba ejtően gazdag könyv, amelyről a megjelenése óta eltelt alig két hónapban is egymástól homlokegyenest eltérő értelmezéseket lehetett hallani - nagyszabású volta azonban kétségbevonhatatlan. A kilenc évig írt (egyenként kilenc alfejezetet magában foglaló), kilenc fejezetből álló, s egyes szám első személyben elmondott könyv központi figurájának tekinthető az elbeszélő apja is (s a TündérVölgy ily módon a Nádas-, Esterházy-féle nagy aparegények, családregények sorába illeszkedik), egy a Don-kanyart is megjárt volt horthysta katonatiszt, aki a felszabadulás után pusztán a jó ízlés okán nem lépett át a néphadseregbe, ennek ellenére \'56-ban nem disszidált, hanem 1977-es haláláig felesleges emberként tengette életét, s aki kimondatlanul, némán is azt a tapasztalatot hagyta fiára, hogy az emberrel megtörténik az élete. Ugyanezt sugallja a regény akkor is, ha realista korrajzként olvassuk (s a hatvanas-hetvenes évekről kevés kíméletlenebbül pontos képet ismerek): \'56 mámoros pillanata után a magyar társadalommal is csak úgy megtörtént a kádárizmus. S még általánosabban tarthatjuk a regényt valamiféle alanyi epopeiának is, amelyben aztán már jócskán benne van az a tudás, amire a szerző az utóbbi kilenc évben tett szert, s ami talán úgy összegezhető, hogy a szabadság nem mámoros, hanem inkább - Kukorelly egész munkásságának kulcsszavával - mélabús állapot, s hogy általában is az emberi létezés igencsak unalmas dolog. Mindez a költő Kukorellytől megszokott jellegzetesen elliptikus stílusban, amelyben a kihagyásokat az olvasónak kell pótolnia.

A TündérVölgy olvasása közben (előtt, után) tessék zenét hallgatni. Bevallom, a rádiózás nekem majdnem kizárólag a Bartók rádió komolyzenei műsorainak a hallgatását jelenti. Innen ajánlanék egy zeneszerzőt, illetve egy állandó műsort. A zeneszerző Dmitrij Sosztakovics, akinek Ünnepi nyitányát a híres Proms ez évi londoni nyitókoncertjéről közvetítik élőben július 18-án este. Köztudott, hogy Sosztakovics volt az a művész, akinek megtörésével Sztálin 1936 elején megkezdte a szovjet értelmiség végleges megtörését. A vezér módszeréhez az is hozzátartozott, hogy noha a zeneszerzőt többször évekig tartó hallgatásra ítélte, egyes műveit betiltatta, őt magát végül is életben hagyta, sőt a legmagasabb kitüntetésekkel, Sztálin- és Lenin-díjakkal halmozta el. Sosztakovics egész élete ebben a kettősségben telt el, nem tudhatta, hogy állandóan összepakolt bőröndjével hová viszik: a gulágra vagy díjátadásra. (Ne feledjük, hogy az 1936-ban visszavonatott 4. szimfóniát csak 1961-ben adták elő, s a Lady Macbeth betiltását 1956-ban megerősítették.) Mint annyi más műve, az Ünnepi nyitány is jól példázza ezt a hányattatást halálfélelem és megdicsőülés között. A mű a Sztálin halálát követő, mindenképpen valamiféle felszabadulást ígérő évben, 1954-ben született - állami megrendelésre, az Októberi Forradalom soros évfordulójára, ám ugyanakkor ott szól benne a tragédia is: Sosztakovics ebben az évben vesztette el imádott anyját és feleségét. Sosztakovics-mű szerepel annak az állandó műsornak, a délután 4-től 6-ig tartó Muzsikáló délutánnak a július 24-i előzetesében is, amelynek, ha csak tehetem, minden adását meghallgatom. Sokszor csak háttérzeneként, de ha olyan kitűnő zeneértők kalauzolnak, mint Papp Márta vagy - mint július 22-én - Schanda Beáta, akkor az ő magyarázataikra is figyelve.