A pofátlanságról

Elotét

Megmondjam, mi az, ami nekem nem jön össze a Magyar Nemzetben? Ami a Csontosnak, nagyon helyes, az ÉS-ben simán: rendesen válaszolhatni inzultusokra (Hogyan írjunk Magyar Nemzetet?, ÉS, 2004/3.). 2x próbáltam, egybol semmi, kettobol fél: egy számomra is fontos kérdést érinto, impertinens, hazug és zagyva szövegre (Csontos János: Szocialisták lesen. M. N., 2003. nov. 27.) való reagálásomat másfél hónap múlva hozták (2004. jan. 9.), fontos kitételét megkérdezésem nélkül, óne zsanér kihúzva. Címét is lehagyták, ez mondjuk, ki tudja miért, újságok szokása, ámde hogy megkurtított tiltakozásomat lekövesse egy, az eredeti Csontosnál is pimaszabb és zavarosabb újabb Csontos, az már igazán arcátlanság. Ráadásul, nem hiszed el, az a cím sikerült, miszerint Költok egymás közt. Az élet és az irodalom országútja egyaránt rögös. De komolyan, nem vicc!

Nyilván, mivelhogy a Csontos megadja cikkében saját költoi tevékenysége recepciójának föllelhetoségét, jó, nem?

Nem.

"Alföldy Jeno alapos tanulmánya a novemberi Kortársban", hogy tudjad.

Még csak nem is reklamáltam. Isten bizony, hagytam volna az egészet, franc, aki foglalkozik veletek alapon, ha ennek a Csontosnak nem állna még feljebb a feljebbnél.

Apukám bizony úgy volt vele, hogy lelkes elofizetoje és olvasója volt a Magyar Nemzetnek. Ez így nem egészen igaz (csupán Megyesi Gusztáv Hogyan olvassunk Magyar Nemzetet? c. publicisztikájának Csontostól parafrazeált elso sorát parafrazeáltam), de elo voltunk fizetve, jobb híján olvasta az apu, nulla lelkesedés. Tény, nem idegeskedett. Szerintem egyébként most se tenné. Katonatiszt volt, amolyan régi vágású úriember, soha durva szót nem hallottam tole, semmiképp nem is gorombáskodna.

Nem olvasna ilyesmit.

Ha valami bárdolatlant írtam volna: de hát vagyok-e én katonatiszt?

3 tétel, 1 kitétel

(1) Azt írja egy Csontos nevu illeto a kultuszminisztérium "Édes anyanyelvünk" pályázatával kapcsolatban (Európai dolog-e meccs közben változtatni a játékszabályokon?, Magyar Nemzet, 2003. november nem tudom, hányadikán, mert az lemaradt a fénymásolatról), hogy. Na. Nem is tudom, igazából mit ír. Többek között azt: "Már az se volna minoségi különbség, ha a kultusztárca honlapján úgy írnák át a feltételeket: a szerzo neve lehetoleg K-val kezdodjön és ukorellivel végzodjön." Ebben, sajna, magamra kell ismernem, dacára y helyett i, ez a nevu illeto, asszem, én lennék. Európai mód' játszik picit a nevemmel, mint egérrel a macsek, de hát polgár' vagyunk vagy mi. S, mi turés-tagadás, bárha próféta beszélne ki a Csontosból, lehet, ezek után mégis pályáznom kéne. Ha esetleg pályáznék, esetleg nyernék, ad notam Kohn bácsi: Istenem, add, hogy én nyerjem a lottófonyereményt, mire Isten: Oké, Kohn bácsi, csak legalább egy árva szelvényt vegyél.

(2) A kultuszminisztérium "Édes anyanyelvünk" pályázatát, keressünk egy ide illo szót, félreértésnek tartom. Sokatmondó félreértésnek: akik kitalálták-jóváhagyták, azoknak, úgy tunik, halványlila fogalmuk sincs arról, hogy mi van. Az irodalomban. Vagy legalábbis az országban. Itt ugyanis íróknak szó szerint filléres gondjaik vannak, nem újságnál dolgozó, vérbe frusztrált verseloknek, de igazi nagyoknak is. Tudom, hogyan él az ötven év körüli egyetemi tananyag M. költo és G. prózaíró vagy F. kritikus, egyetemi tanero, akiknek nem 10 milkó, de 10 rongy is túl jól jönne. Ez a kiírás még csak nem is cinikus, csupán a puszta seggu realitásoktól tekint el túlzott könnyedséggel, amolyan máriaantoanettesen: ha nincs kenyered, egyél kalácsot. Ez szerény véleményem.

(3) Melyet több ízben kifejtettem (lásd ehhez a Szépírók Társasága közleményét), és most itt is megteszem, apropó bizonyos Csontos. Akibe, úgy látszik, beleakadtam, mint snecibe a horog, valahogy folyton eszébe jutok, vagy rólam jut eszébe ez-az. Csontos egyébként költo. A vers pedig tükör: túl ezen, tanít és nevel, nem beszélve arról, milyen szép dolog, ezt onnan tudom, hogy én is szoktam másokat versírásra buzdítani. Bírok tole egy kötettel, szóval, az élet egy darab rögös útszakasz minekünk, költoknek.

(Kitétel) Legédesebb, hogy milyen oldalról szóltak. Szóval oldalról szóltak, barát, kolléga, családtag, tag, mind oszintén lesújtólag. Négyen, de elhanyatlanál a nevektol. Kettonek magam említettem, ám ok már lemondták ezt az újságot. Elfogadom, nem reprezentatív szociológiai felmérés, hat polgári/konzervatív/keresztény/jobb, egyik jobb, mint a másik, mert nyilván amúgy meg tömegek sikítoznak a gyönyöruségtol, csakhogy igazán ez kell? Így kell? Vagy egyszeruen csupán az érzelgosebb lábammal keltem föl?