A Magyar Nemzet súlyos cucc...Onagy Zoltán beszélget Kukorelly Endrével

- Többszörösen aktuális, hogy váltsunk néhány szót közérzeteddel kapcsolatban. Egy előkérdés: a külvilág aktualitása ugyanaz az aktualitás, mint az íróé? Az író rendszerint túl van a nevezett perióduson, amikor a külvilág számára érdekessé válik.

- Hogy érdekes-e a külvilág? Vagy én a külvilágnak? Választok a kettőből: szóval, engem, tűrhetően normális ember lévén, meglehetősen foglalkoztat, hogy mi megy. Egy fokkal talán még jobban is, mint szeretném. Viszont szép lassacskán valahogy egyfajta számomra jól bírható, üzemképes lelki pozícióba keveredtem, nemigen krenkolom az agyam, ha fölszívódok, majdnem egyből ki is engedek, legsúlyosabbnak tűnő ügyeken is inkább mosolygok mint nem, mely technológiát mindenkinek szívből ajánlok. Mészöly Miklós, Kisoroszi-i szomszédom mondta egyszer, hogy én alkati optimista lennék, ami így biztos nem stimmel, viszont tény, jól érzem magam a bőrömben. Most épp süt ráadásul, délelőtt 11 óra, vakít az ablak előtti hatalmas fenyőfán a hó, rigók ugrándoznak a vadszilva ágán, tökéletes a csönd, délben lesz sült csirke, este jön valaki, szombaton focizom, ez megy. Mindenkit csókoltatok. Miért, inkább nézzem a tévében a Szalay Annamáriát?

- „A mű kész, az alkotó pihen.” Vagy pedig? Meddig ülsz egy-egy nagyobb anyag lezárása után? meddig érzed, hogy „na, ez meg van csinálva?”

- Nem pihenek, noha nem(igen) csinálok semmit, vagyis amit kéne, azt nem csinálom. Nem mondom meg, hogy mit nem. A könyvem persze „meg van csinálva”, úgy ahogy, és nyilván, ha tovább dolgozhatnék rajta, akkor tovább dolgoznék rajta, ez már ilyen, nemigen tudok magamon változtatgatni. Javítgatós vagyok, nyilván mert akad min javítgatnom. Javítok, tehát (javítandó) vagyok.

- Feltételezem, a TündérVöggyel lezárult egy szakasz. Aligha lesz ötvenes író, aki élőben, felnőtt fejjel élvezhette, és eztán megkísérli a Kádár-rendszer és a család viszonyát megírni. A kötet a maga bűvös számrendszerével olyan, mint szeretted volna?

- Azt mondod, a TündérVölgy után nem akad majd kolléga, aki hasonló témában utazik? Vagy rosszul értem? Ha netán így gondolod, az egyrészt túlzottan megtisztelő, mindenképp túlzás, másrészt meg: ugyan, miért ne akadna? Mint ismeretes, semmi szüzsé nem foglalt, a világirodalom pár tucat toposzt görget, ketten fél óra alatt össze bírnánk írni, könnyen belátható, csupán az számít, hogy akkor és ott épp te mit kezdesz azzal, amit kiválasztasz. Persze az aztán nem véletlen, mikor mit választottál.

- Hasonló fogadtatásra számítottál? Képes a kritika mit kezdeni a TündérVölggyel? Legutóbb a januári Új Forrásban két írás a kötetről. Várakozásaid szerint?

- A recepció zavarbaejtő. A könyveim úgynevezett szakmai fogadtatása amúgy is elég fantasztikus, most még rátettek picit, örülök, na. De sőt, meg vagyok hatva. Én kritika(i kritika)-párti vagyok, minden a kritikaírást az irodalomtól leválasztó szándékot nem pusztán sértődött-gyerekes dolognak, de veszélyesnek is tartok. Úgy működik ez, hogy léteznek (hogyan lehetségesek?!) írók, írnak erről meg arról, cserebogarak halhatatlanságáról vagy egyéb könyvekről, nem a műfaj, kizárólag az játszik, milyen a szöveg minősége. Legszórakoztatóbb (szórakoztató) kritikákat olvasni. Ha a szerző a beszéd őszintesége szempontjából a 75 és 100% közötti sávba merészkedik, nem fogsz unatkozni. Ha a munkád nem elfogultságon, hanem rendes, elemzésen alapuló nyílt kritikát kap, ha nem ad hominem, személyedet sértegető pamflettel intéztetik el, ne sértődj meg. Jó?

- Van valami személyes oka annak, hogy egy bizonyos önmagát konzervatívnak nevező napilap jövet-menet megtalál?

- Az ún. Magyar Nemzet, hát az elég súlyos cucc. Múltkor láttam a tévében a Csontos nevű csóringert, ahogy jellegzetesen nyafogós regiszterben hazudozott Bencsik-ügyben, tényleg szánalmas, lásd még ehhez, amit írtam az Élet és Irodalom 4-es számában. Persze miért nézek én tévében Csontost, ad notam Szalay A.? Ugye a dolog azért fájdalmas számomra, mert magam a magyar nemzet közügyeit polgári-keresztény-közép módjára gondolnám intéz(tet)ni, mely intézkedéshez tartozhatna egy elegáns konzervatív-liberális (politikailag inkább konz., kulturálisan inkább lib.) orgánum, és ez, tradícióit illetően, mehetne Magyar Nemzet címmel., no de nem így van ám. Épp ellenkezőleg, egyszóval rohadt revolverezők. Ez 2 szó volt. tisztelet a nem revolverező kivételnek.

- Mi az alapja a vádnak, hogy nem csak a konzervatív napilap, de fiatal irodalmárok egy csoportja is azzal vádol, hogy az összes olyan díjat, ösztöndíjat, kiküldetést és egyebet kilobbizol előlük, ami tulajdonképpen nekik járna?

KE Erdélyben (Farkas Welmann Éva)
- Na jó, akadtak „fiatalok”, akik megtaláltak. Mondjuk, mosolyoghatnék ezen, de nem mosolygok. Sajnálom. Fáj is. Némileg paralizál is, úgyhogy ügyesek, megvan a hatás. Mivel húszas éveimben csak csupán szívtam, első zöngeményim 30 fölött jelentek meg, úgy hiszem, meglehetős empátiával bírok a pályakezdést illetően, kialakult bennem az úttörő-ahol-tud-segít egy fajtája, úgyhogy kibaszott méltánytalannak tartom, ha nekem esnek. Ám ez folyik, oszt jól van. Nyilván a kiscsávók belekukkantanak a kánonba, nézik az aktuális rangsort, irtó igazságtalannak tartják, fáj nekik, hogy ők nem stb., és akkor gyerünk. De azér’ óvatosan gyerünk, mer’ vannak Nagy Guruk, őket ne báncsuk, és ahogy így haladnak lefele a virtuális listán, hát egyszerre, nicsak, egy előre tolt szabad gyalog, nem védi semmi-senki, lehet ütni, az volnék én. De azt ők sem gondolhatják, hogy bárki díjakat bír magának kilobbizni. Épp az a lényeg, hogy egyébként ezzel sincs semmi baj lobbitársaságok működnek (díjügyben is), és a vicc az, hogy a dolog természeténél fogva pontosan azokat nem támadják sosem (nem lévén ajánlatos), akik ilyesmi kötelékekbe tartoznak. Az ismert jelenség analógiájára, mikor egy társaság összejövetelén a csekély létszám miatt azokat ostorozzák, akik megjelentek. Mindig amúgy is Nemecsek E-t püfölik. Nevem egyébként nem az. Hanem Kukorelly E.

- Előfordult már a viták során, hogy komolyan érdekelt volna, az ellenségeid mit hordanak össze rólad?

- Érdekel, amit az ellenségeim mondanak. Egyrészt érdekeimbe vág, másrész egyszerűen fáj, sajnos, de ezt már mondtam. Mindenképp dolgoznom kell vele, megérteni, hogy mit akarnak, mi a baj, viszi az energiát, mulasztja az életet. Szoktam mondogatni, hogy legsommásabb, legrosszabb indulatú véleményekben is van valami. Mondom, bár nem mindig érzem. Maximum a legrosszabb indulatot érzem. Ne törődj vele, vigasztalhatnál, de már csak hogy ezt a mondatot felfogom, az is elvitt három másodpercet.

- Közel tíz évig a Magvető, tíz évig a Jelenkor, most új tíz év kezdődik a Kalligram Kiadóval? A Jelenkornál láthatóan a kiadó megbecsült szerzője voltál, kilencvenegytől nyolc (vagy kilenc) kötet. Van oka a kiadóváltásnak?

- Most nem mennék bele különösen a kiadóváltásaimba. Azért mentem a Jelenkorhoz, mert Csordás Gábor nagyon hívott, be lett ott minden ígérve. Egy dolog, igaz, nem, a baráti-kollegiális légkör. Finom, meleg, érdeklődő, tapintatos, segítőkész, erről tényleg nem esett szó, ezt csak úgy szerettem volna, ha. Akadtak tapasztalataim német kiadókkal, láttam, hogy lehetne csinálni. Nem elsősorban pénzkérdés. Jól van, negyedsorban pénzkérdés, mert nem csupán a félelem, a nyomor is megeszi a lelket (ez egy Fassbinder-film címének parafrázisa). Szóval Mészáros Sanyival együtt eljöttünk a Kalligramhoz, ahol nagyon jól vagyok, majdnem hogy boldog. Szigeti Laci tényleg fantasztikus ember. Erre nem most jöttem rá, csak most közlöm.

- A tíz magyar író közé számolod magad, aki megél az írásaiból?

- Mutass kollégát, aki nem számítja bele magát a tízbe. Egyébként valóban megélek valahogy, mégis, ha ajánlanának valami állást, elfogadnám, mert nyomasztó, hogy semmi állandó jövedelmem nincs. Nem ajánlanak, lásd, amit a lobbikról mondtam. Amúgy minden rendben, teljesen jól vagyok. Noha tudom, ilyesmit nem trend mondani.

- A Márai-díj - a minisztérium honlapja szerint - „irodalmi középdíj”. Eztán a Kossuth következik. Ezt gratulációként értelmezd. Ha a szívedre tennéd a kezed, és őszinte akarnál lenni, mit válaszolnál a kérdésre: mit jelentenek számodra a díjak?

- Díjaknak örülünk, ha díjazzák a többiek, annak az élőlény örül, erős program, nem kerülsz ki belőle. Próbálod frusztrálni ezt az érzést, eredmény semmi, elönt téged, igazi langyos-édes lekvár. Sőt méz. Kicsit lehet, hogy gáz, vagy nem is kicsit, jókora gáz ez a méz, irulsz-pirulsz, mert miért nem vagy te magadnak untig elég, csak hát senki nem elég magának, nyugi, társas lény vagyunk, csüggve egymás ajakin, mint gyümölcs a FAN. Épp láttam a dokk.hu-ban, hogy létezik Kukorelly Fan Club. Igaz, csak két tagú. No ez (is) a díj.