Bán Zoltán András: A Rajna giccse

Bán Zoltán András: A Rajna giccse


Anémetek, ezek a különösen praktikus eszű emberek néhány évtizede kitalálták, hogy ha hanyatlik a saját irodalmuk, akkor vesznek maguknak egy pár pótliteratúrát. Így jutottak hozzá előbb a latin-amerikai prózához, később az orosz posztmodernhez, hogy a legutóbbi évtizedben a magyar prózába fektessék tőkéjüket. Megszerezték a nagy európai zsidó irodalmi tradíció egyik legradikálisabb továbbgondolóját (Kertész Imre), a körmönfont posztmodernet, amely azonban még tud valamit a nagy európai klasszikus eszményekről (Esterházy Péter), valamint a nagy európai, mindenekelőtt német hagyományokat folytató, azokat kritikailag meghaladó posztromantikát, posztrealizmust (Nádas Péter). "Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáháncs éhés mehegvehetééés", dalolhatnánk a nagy osztrákkal, mert a kapzsi germánoknak kellett a plusz egy szezon is, ezért e remek szellemtrió mögé kísérőzenekarként leszerződtették még a fél pannóniai írógárdát.


Molnár Gál Péter: Költő, mint színpadi szerző

„… hiába egy elegáns, egy szépember, egy finom ember, egy nagy író, a darabja egészen rossz, nagyon lehet szidni a darabját – írta Karinthy Frigyes Herczeg Ferencről. Kukorelly Endre: Élnek még ezek? című „vígvégjáték” műfaji meghatározású abszurd párbeszéd-technikájú életképét a Katona József Színház társulata a Kamrában mutatta be csütörtök este.


Lajos Jánossy: Rubble clearance

Rubble clearance

Endre Kukorelly: Ruin


The protagonist in this book is communism itself, one of the most dominant ideas and historical practices of modernity. More precisely, the book is about what we in this country mean by communism: the daily practice of a dictatorship which was born with the idea of communism standing by its cradle.


To put it more frivolously, the book is about the "achievements" of communism. The author, Endre Kukorelly, is speaking from this side of a recently ended historical period, from the position of a one-time participant and survivor. He can now look back on this period as one which seems irrevocably over. A star that has vanished from the stage of history makes a grand re-entry for the duration of a grand flashback.


Legeza Ilona: Kukorelly Endre: Samunadrág

"Nagyon egyszerű dolog, / az ember mozog, / igen egyszerű eset, / az ember szeret, / ennél is egyszerűbb esetnél / az ember nevetgél, / de a legegyszerűbb esetben / mindenki esetlen." olvashatjuk a Nagyone című versben. Kukorelly gyermekversei a magyar gyermekirodalom jelentős alkotásai, a svéd gyermekverseket idéző hangvételében keveredik az élettapasztalattal és némi iróniával bíró felnőtt, és a naiv, rácsodálkozó gyermeki szemlélés. A költemények jó része humoros, de nemcsak a szituációk, a figurák azok, igazán a szövegszerkezetek és a nyelvi játékok teszik a felnőttek számára is élvezetessé a kötetet, amelyben Tettamanti Béla rajzai az illusztrációk.


Szekeres Éva: Írta: Kukorelly Endre.

Rajzszög tábor, diák munka. Egy könyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani. Kukorelly Endre (tudjátok, a Bandi) könyvét, aki miközben írta, azt játszotta, hogy gyerek, hogy ő a saját hat és háromnegyed éves kislánya. Rögtön az első (azaz az 5-ik) oldalon lelepleződik.


Jánossy Lajos: Egy szoknya, egy nadrág

Hogy mitől jó egy gyerekkönyv, azt valószínűleg maguk a gyerekek tudják a legjobban. De hogy mitől több, mint az, mitől ugorja meg azt a magasságot, amitől a legalábbis anyakönyvileg felnőtt olvasó is teljes örömét leli benne, arra megkísérelhetjük a válaszadást.


Rózsa Gyula: Gyerekk

Erre külön oka lehetett, mert Tettamanti Béla egyébként maga állítja elő az archaizmusokat is, ha egyáltalán szüksége van rájuk, hogy kifordítsa, fejtetőre állítsa, abszurdizálja őket. Akárcsak a saját figuráit. Kukorelly verseskönyvében is, amely a teljesen ép Samunadrág címet kapta, inkább csak a saját, oly jellegzetesen álnaiv vonalaival megrajzolt képződményeket fordítja ki, állítja fejtetőre, teszi abszurddá egy pisztollyá nyúlt ököl, egy gólyalábon csárdást ropó nap, egy késsel ízlésesen felszeletelt empire villa formájában. Jó, van még a gyerekkönyvben egy tizenkilencedik századi acélmetszet aprólékosságával kidolgozott férfizakó, amelynek a gallérjából egy lapos tenyér néz kifelé, meg egy múlt századfordulós, plasztikus porcelánbabaarc, akinek a súly mozgatta szeméből fekete könnycsepp bugygyan elő, de többségben vannak az egy vonallal előálló karikafejű kisfiúk, a gyerekfej fújta gyerekfej formájú szappanbuborékok meg a Mikulások, akiknek az arca ököl, és lúdtollal írnak.


Bedecs László: Bóbita játszik

.

A történetnek ugyan még koránt sincs vége, az azonban már most is kijelenthető, hogy a gyerekirodalom csillaga mostanság látványosan emelkedik.


Nem csak és nem elsősorban a kiadványok nyomdai minőségének javulása, vagy az eladott példányszámok miatt, hanem sokkal inkább a kritika odafordulásának, illetve a neves kortárs írók, költők gyerekkönyv-szerzővé válásának köszönhetően. Az ötvenes években sokan politikai-cenzurális okokból kerültek a gyerekirodalom közelébe, például Kormos, Nemes Nagy vagy Pilinszky, akik így mintegy mellékesen, életműveik perifériáján írták meg ma már klasszikusnak számító gyerekverseiket.


Mészáros Sándor: Gyerekhang és lemondás

– Kukorelly Endre újabb verseiről –

A gyerekversek bosszantóak. Legalábbis engem bosszantottak, ha jól emlékszem, és feltehetően jól, ha a bosszankodás, mint érzés, megmaradt. Már önmagában az a szó is, hogy gyerekvers – rémületes! Nincs is ilyen, a felnőttek találták ki: direkt a gyerekek bosszantására. Egy gyerek soha nem gondol arra, ha verset olvasnak neki, vagy netán már ő maga olvas, hogy ez vagy az a vers éppen gyerekvers lenne, és ezért tetszik neki. Nem, a gyerek, azaz a gyerekek többsége lenézi a gyerekes dolgokat. Vagyis éppen azt nem fogadja el, amitől a jó szándékú felnőttek megkímélnék, hogy ő még a „rendes”, az „igazi” verseket nem értheti, ezért kell neki még gyerekeknek való verseket olvasni. A gyerek: nos, az kicsi, ő pedig nem az – persze, vannak ilyenek is, hogyne lennének, például az öccse vagy a húga, ők aztán tényleg kicsik, meg esetleg a többiek az óvodában. S bármennyire kicsi vagy nagy, azt végképp nem fogadja el, hogy ő még nem érthet meg egy igazi verset. És mikor fogja „igazán” megérteni? Majd ha felnőtt lesz? Bizti? Akkor valóban jobban megérti a verset, amit máris teljesen ért? És hát különben is, a gyerekvers nem igazi vers?! Akkor tehát ki az, aki eldönti, hol a határ, és mi a különbség?