Samunadrág

Samunadrág

Tettamanti Béla rajzaival

A hazánkban is népszerű svéd gyermekversek látásmódja és hangvétele elevenedik meg Kukorelly Endre új kötetében. Persze, Kukorelly önálló versvilágához hasonítja e hagyományt: a hat és háromnegyed évesek komolyságát, báját és szemtelenségét ötvözi sajátos humorával, nyelvi játékosságával.

A Samunadrág az újabb magyar gyermekirodalom kiemelkedő könyve, amelyet Tettamanti Béla rajzai illusztrálnak.


Samunadrág

Virág


Virágot szedtem,

szuper a kedvem,

fényes-virágos,

virágzik a kert,

nem vagyok levert,

nem t'om, világos?


Elnézik a hisztit,

kaptam egy biciklit,

hozzá bukósisak,

nem kérek tarhonyát,

de nem vágok pofát,

nem velem morcosak,


husi lesz feltét nélkül,

anyukám nem-kikészül,

nem folyton beszélek,

nem az kell, ami másnak,

mindig majd jön egy másnap,

jó szerintem az élet.


Barát


Barátnom, legjobb, az Ancsa.

Ne legyen egyforma cuccunk.

Legrosszabb barátnom Zsófi.

A fiúk undokok,

mégis van egy-ketto,

ez a tapasztalat.


Kiss Noémi: Kukorelly Endre: Samunadrág

Kalligram, 2005. Tettamanti Béla rajzaival

Szerintem a gyerekek, mármint nem a gyerekek, hanem konkrétan a hat és háromnegyed éves kis emberkék, már annak is örülni fognak, mi több, már azon is mosolyognak majd - látom ahogy arcukra ül a szó – hogy KUKORELLY meg TETTAMANTI. Egy gyerek kap egy könyvet és ez a két név van ráírva. Azt hiszik majd, hogy fantázianév. Az előbbi, mármint a Bandi, írta ezt a könyvet és a Béla rajzolta.

Ám nem csak hogy írta, költötte (már amennyiben Bandi műve költészet, ez ma már nem lehet kétséges). Hanem saját magát is beleírta a költeményekbe.


Mészáros Sándor: Gyerekhang és lemondás

– Kukorelly Endre újabb verseiről –

A gyerekversek bosszantóak. Legalábbis engem bosszantottak, ha jól emlékszem, és feltehetően jól, ha a bosszankodás, mint érzés, megmaradt. Már önmagában az a szó is, hogy gyerekvers – rémületes! Nincs is ilyen, a felnőttek találták ki: direkt a gyerekek bosszantására. Egy gyerek soha nem gondol arra, ha verset olvasnak neki, vagy netán már ő maga olvas, hogy ez vagy az a vers éppen gyerekvers lenne, és ezért tetszik neki. Nem, a gyerek, azaz a gyerekek többsége lenézi a gyerekes dolgokat. Vagyis éppen azt nem fogadja el, amitől a jó szándékú felnőttek megkímélnék, hogy ő még a „rendes”, az „igazi” verseket nem értheti, ezért kell neki még gyerekeknek való verseket olvasni. A gyerek: nos, az kicsi, ő pedig nem az – persze, vannak ilyenek is, hogyne lennének, például az öccse vagy a húga, ők aztán tényleg kicsik, meg esetleg a többiek az óvodában. S bármennyire kicsi vagy nagy, azt végképp nem fogadja el, hogy ő még nem érthet meg egy igazi verset. És mikor fogja „igazán” megérteni? Majd ha felnőtt lesz? Bizti? Akkor valóban jobban megérti a verset, amit máris teljesen ért? És hát különben is, a gyerekvers nem igazi vers?! Akkor tehát ki az, aki eldönti, hol a határ, és mi a különbség?


Bedecs László: Bóbita játszik

.

A történetnek ugyan még koránt sincs vége, az azonban már most is kijelenthető, hogy a gyerekirodalom csillaga mostanság látványosan emelkedik.


Nem csak és nem elsősorban a kiadványok nyomdai minőségének javulása, vagy az eladott példányszámok miatt, hanem sokkal inkább a kritika odafordulásának, illetve a neves kortárs írók, költők gyerekkönyv-szerzővé válásának köszönhetően. Az ötvenes években sokan politikai-cenzurális okokból kerültek a gyerekirodalom közelébe, például Kormos, Nemes Nagy vagy Pilinszky, akik így mintegy mellékesen, életműveik perifériáján írták meg ma már klasszikusnak számító gyerekverseiket.


Rózsa Gyula: Gyerekk

Erre külön oka lehetett, mert Tettamanti Béla egyébként maga állítja elő az archaizmusokat is, ha egyáltalán szüksége van rájuk, hogy kifordítsa, fejtetőre állítsa, abszurdizálja őket. Akárcsak a saját figuráit. Kukorelly verseskönyvében is, amely a teljesen ép Samunadrág címet kapta, inkább csak a saját, oly jellegzetesen álnaiv vonalaival megrajzolt képződményeket fordítja ki, állítja fejtetőre, teszi abszurddá egy pisztollyá nyúlt ököl, egy gólyalábon csárdást ropó nap, egy késsel ízlésesen felszeletelt empire villa formájában. Jó, van még a gyerekkönyvben egy tizenkilencedik századi acélmetszet aprólékosságával kidolgozott férfizakó, amelynek a gallérjából egy lapos tenyér néz kifelé, meg egy múlt századfordulós, plasztikus porcelánbabaarc, akinek a súly mozgatta szeméből fekete könnycsepp bugygyan elő, de többségben vannak az egy vonallal előálló karikafejű kisfiúk, a gyerekfej fújta gyerekfej formájú szappanbuborékok meg a Mikulások, akiknek az arca ököl, és lúdtollal írnak.


Jánossy Lajos: Egy szoknya, egy nadrág

Hogy mitől jó egy gyerekkönyv, azt valószínűleg maguk a gyerekek tudják a legjobban. De hogy mitől több, mint az, mitől ugorja meg azt a magasságot, amitől a legalábbis anyakönyvileg felnőtt olvasó is teljes örömét leli benne, arra megkísérelhetjük a válaszadást.


Szekeres Éva: Írta: Kukorelly Endre.

Rajzszög tábor, diák munka. Egy könyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani. Kukorelly Endre (tudjátok, a Bandi) könyvét, aki miközben írta, azt játszotta, hogy gyerek, hogy ő a saját hat és háromnegyed éves kislánya. Rögtön az első (azaz az 5-ik) oldalon lelepleződik.


Legeza Ilona: Kukorelly Endre: Samunadrág

"Nagyon egyszerű dolog, / az ember mozog, / igen egyszerű eset, / az ember szeret, / ennél is egyszerűbb esetnél / az ember nevetgél, / de a legegyszerűbb esetben / mindenki esetlen." olvashatjuk a Nagyone című versben. Kukorelly gyermekversei a magyar gyermekirodalom jelentős alkotásai, a svéd gyermekverseket idéző hangvételében keveredik az élettapasztalattal és némi iróniával bíró felnőtt, és a naiv, rácsodálkozó gyermeki szemlélés. A költemények jó része humoros, de nemcsak a szituációk, a figurák azok, igazán a szövegszerkezetek és a nyelvi játékok teszik a felnőttek számára is élvezetessé a kötetet, amelyben Tettamanti Béla rajzai az illusztrációk.