A valóság édessége

A valóság édessége


Előcsarnok



A vesztibülben összegyűlt már

minden, ami majd elkisér.

Állnak magukban, mint az oltár.

Menni, maradni,

ennyit ér.



Ismerős, ahogy egymást nézik,

ez egy valódi tárlat itt,

leltárt róluk senki se készít.

Nézd csodálatos

tárgyait



lélek, és nézz magadba lélek,

te szívemben vonulgató

ború, te halálos szemlélet,

ó édes árny, te

elfutó.



Egyszer ez a leírhatatlan

berendezés is elmerül,

lassan felolvad, mint a szappan,

s elcsordogál a

vesztibül.